2015-06-05 21:41:43• hírek • MTI

Mi lesz a kormányfővel?

Az elnök rámutatott: Románia "lehetetlen helyzetbe" került azáltal, hogy miniszterelnökét a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg. Iohannis hozzátette: másfelől az ország számára a "legrosszabb dolog", ami bekövetkezhet, az egy politikai válság. Az államfő szerint erre a helyzetre csak a miniszterelnök lemondása jelenthet megoldást. Ponta az államfő sajtónyilatkozata után Facebook-bejegyzésben közölte, hogy találkozott Iohannisszal, aki lemondását kérte. Mint kifejtette: tiszteletben tartja ugyan az államfő álláspontját, de őt a parlament nevezte ki, és csak a parlament válthatja le, azt pedig nem tudja elfogadni, hogy a DNA ügyésze "a parlament, a kormány és az ország állampolgárai felett állhat". Ez diktatúra lenne - tette hozzá a kormányfő.

A romániai korrupcióellenes harcnak az MTI által megszólaltatott szakértője szerint a parlament, az ügyészség és az államfő további lépéseitől függ, hogy Victor Ponta gyakorolhatja-e a miniszterelnöki hatásköreit.

Laura Stefan, a bukaresti Expert Forum elemzőcsoport korrupciós ügyekben illetékes szakértője az MTI-nek elmagyarázta, hogy Pontát az ügyészség egyfelől olyan bűncselekményekkel gyanúsítja, amelyeket még 2007-2008-ban ügyvédként követett el, de egy olyan pont is szerepel a gyanúsításban, amely immár Ponta miniszterelnöki tevékenységére vonatkozik. A szakértő szerint azért fontos ezt tisztázni, mert más jogszabályok vonatkoznak a miniszterként, illetve az ügyvédként elkövetett bűncselekményekre.

Stefan elmondta, hogy a korrupcióellenes ügyészség Dan Sova szociáldemokrata párti (PSD) szenátor ügyének a vizsgálata során jutott el Ponta ügyéhez. Mint felidézte, Sovát azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy ügyvédi irodája tulajdonképpeni munkavégzés nélkül kapott jelentős összegeket az állami tulajdonban levő Turceni és Rovinari hőerőművektől. A DNA pénteki közleménye pedig arra utal, hogy a pénz egy része Ponta ügyvédi irodájához jutott - összegezte a szakértő.

Pontát miniszterelnökként érdekkonfliktussal gyanúsítja a DNA, arra hivatkozva, hogy háromszor is miniszteri tisztségbe nevezte ki korábbi megbízóját, Sovát.

Stefan elmondta, hogy a miniszterelnökként elkövetett cselekmények ügyében  Victor Ponta sorsa a parlament kezében van". Csak akkor indulhat bűnvádi eljárás ellene, ha a képviselőház hozzájárul a kiadatásához. Ha a parlament utat nyit a bűnvádi eljárásnak, az államfő mérlegelheti, hogy felfüggeszti-e őt a tisztségéből. Ha vádemelésig jut az ügy, az államfőnek kötelessége felfüggeszteni tisztségéből a miniszterelnököt.

Az ügyvédként elkövetett cselekedetek esetében azonban semmilyen védelmet nem biztosíthat a parlament Victor Pontának. Ha a DNA összeállítja a vádiratot, és vádat emel a miniszterelnök ellen, az államfőnek kötelessége felfüggeszteni őt a tisztségéből" - értelmezte a helyzetet a szakértő. Hozzátette, hogy tapasztalata szerint az ügyészség akár egy hónap alatt is eljuthat a vádemelésig, de legfeljebb fél évre van szüksége a vádirat összeállításához.

Stefan szerint erősen megkérdőjelezné a román parlament korrupcióellenes elkötelezettségét, ha nem járulna hozzá a kormányfő elleni bűnvádi eljárás elindításához. Ennek ellenére a szakértő nem tartotta valószínűnek, hogy a parlament kiadja Pontát az ügyészségnek. Emlékeztetett arra, hogy a törvényhozás kétszer akadályozta meg Sova szenátor - Ponta volt kampányfőnöke - előzetes letartóztatását.  Románia nemzetközi megítélése eddig sem különösebben foglalkoztatta a román parlamentet" - jegyezte meg az elemző.

Azt sem tartotta valószínűnek, hogy a miniszterelnök elleni ügyészségi eljárás befolyásolná a Ponta-kormány ellen kezdeményezett bizalmatlansági indítvány kimenetelét. A parlamenti ellenzék ugyanis éppen pénteken iktatta azt a beadványt, amellyel bizalmi szavazást kér a kormány ellen.
Pontát pénteken gyanúsítottként hallgatta ki a DNA, a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor ügyében.

A DNA azzal gyanúsítja Pontát, hogy 2007-2008-ban valójában el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel a Sova ügyvédi irodától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. A DNA erre hivatkozva okirat-hamisítás, adócsalásban való bűnsegédlet és pénzmosás gyanújával indított ellene bűnvádi eljárást. A DNA szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Sovát különböző miniszteri tisztségekbe jelölte. Utóbbi ügyben a DNA a miniszterelnök mentelmi jogának a megvonását kérte.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: