2018-05-04 06:52:27• hírek • Oszkó Viktória

Mi is az a skizofrénia? Jogosan tartunk tőle?

Sokak számára egész életre kiható, meghatározó élmény lehet olyan emberekkel, betegekkel találkozni, akik valamilyen pszihotikus kórképben szenvednek. A legmegosztóbb, legtöbb sztereotípiát felsorakoztató betegség, amiről egyébként nagyon keveset tudnak azok, akik nem valamilyen egészségügyi szakterületen dolgoznak, az a szkizofrénia.

A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség sokak  érdeklődését felkelti. Lehet ez részben azért, mert egy olyan kórképről beszélünk, amiről – mint már említettük – nem feltétlenül tudunk sokat, és lehet azért is, mert már találkoztunk olyan emberekkel, akik produkáltak a szkizofrén betegekre jellemző, a többség számára ijesztő tüneteket.


Jelen cikkünkben tehát erről a témáról lesz szó, igyekszünk megismertetni olvasóinkat a betegség kialakulásának körülményeiről, lefolyásáról, tüneteiről és a lehetséges kezelési módszerekről. Kezdjük tehát az elején.


Pszichotikus jelzőt használunk arra az állapotra, amikor az egyén valósággal való kapcsolata megszakad, a lelki működés pedig csak a saját, belső világa mentén alakul. Pszichózis számos pszichiátriai zavar esetén előfordulhat. Legismertebb a szkizofrénia, amelyben jellegzetes hasadtság keletkezik a gondolkodás, az érzelmek és a viselkedés között. 


A pszichotikus zavarok kóreredete nagyon változatos lehet, ezt biológiai, pszichológiai és szociális tényezők is befolyásolhatják. A klinikai tapasztalatok és a kutatási eredmények azt mutatják, hogy a szkizofrénia súlyos mentális betegség, ami több év, esetleg évtized alatt alakul ki. A szkizofrénia kialakulásának alapja valamilyen idegrendszeri fejlődési zavar lehet, ami genetikailag meghatározott.


A betegség tüneteit több csoportra is fel lehet osztani. Az egyes kategóriákban megtaláljuk péládul a téveszméket, a zavartságot, a szétesett viselkedést és a szorongásos, depressziós tüneteket is. A szkizofrénia által érintett korosztályok széles skálán mozognak, akár már óvodás-kisikolás korban, a tinédzser korszak elején is megfigyelhetünk kevésbé feltűnő elváltozásokat, de 17-25 éves kortól már rendre jelentkezhetnek a tünetek.  


Fontos leszögezni, hogy az idegrendszeri érzékenységből folyamatosan, évek alatt alakul ki maga a betegség, tehát érdemes odafigyelnünk gyermekünk viselkedésére, a környezetére adott reakcióira már a legkorábbi éveiben is, hogy esetlegesen elejét vehessük a komolyabb problémáknak.


Azok a betegek, akiknél már megjelentek pszihotikus zavarok,  nem igazán fognak maguktól elmenni vizsgálatokra, nem fognak csak úgy betoppanni egy szakorvosi rendelő ajtaján. Őket nem lehet meggyőzni arról, hogy ez jó nekik, hiszen tévképzeteik miatt azt fogják gondolni, hogy összeesküvés áldozatai lettek, még saját családjukról is azt feltételezhetik, hogy egy őket kívülről irányító erő parancsára akarják őt orvoshoz vinni.


A beteg hiheti azt, hogy ha teát kap, meg akarják mérgezni, hogy azért vannak kábelek a ház körül, hogy őt lehallgassák és megfigyeljék. Ennek az az oka, hogy károsodik az önmonitorozás, tehát az a képesség, amelyen keresztül önmagunkat és viselkedésünket elhelyezzük és követjük társas helyzetekben. A beteg egyén nem képes észlelni a külvilágban észlelt események közötti valós összefüggéseket. Ez a téveszmés gondolkodás és a túlérzékeny-gyanakvó feldolgozásmód alapja.


Minden ilyen esetben szakember segítségét kell kérni. Ha a beteg már önmagára vagy a családjára is veszélyt jelentene, ki lehet hívni a mentőket, akik beszállítják őt a pszichiátriára. Gyógyszeres kezelésre az akut tünetek elmúlnak, a beteg nyugodtabb lesz, be is láthatja tévképzeteit.


Ha a beteg állapota gyógyszeres kezelés ellenére hat hónapnál tovább áll fenn, vagy fél éven túl jelentkező visszaesések mutatkoznak – ami azért is lehet, mert a beteg tudatállapota miatt elhagyja a gyógyszereket -, akkor már szkizofréniáról beszélhetünk.


Érdemes tudni, hogy kezelések mellett ezek az emberek a társadalomba visszailleszthetőek, aktív hétköznapokat élhetnek. A kórházakban, magánintézményekben igényelhető kezelés, elérhető egyfajta injektálás, ami lényegében tünetmentességet biztosít a betegeknek.


A szkizofrénia napjainkban sajnos nem gyógyítható betgség, de megfelelő kezelések mellett, orvosi segítséget kérve kordában tartható. Azért is fontos, hogy ne zárkózzunk el a problémával a közösség elől, hogy megóvhassuk érintett ismerőseinket, családtagjainkat attól, hogy kioltsák saját életüket.  A kezelésekre most már biztosítóházas szerződéssel és családorvosi küldőpapírral is be lehet jelentkezni.


Ha szakemberhez fordulunk, ha nem félünk segítséget kérni, akkor jó eséllyel hosszabb, könnyebb élethez segíthetjük hozzá szeretteinket. Dr. Suvanjeiev Róbert, a Korall Klinika pszichiáter szakorvosa több időpontban is elérhető, konzultációért ne habozzanak felkeresni!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: