2016-05-20 14:32:07• hírek • MTI

Mezőfényen a közösség, a község javára elvet vallják

Az infrastruktúra fontos, de ideje Mezőfényen azokra a rendezvényekre is fókuszálni, amelyek életet visznek a községbe, s lehetőséget teremtenek a dolgozni vágyóknak.

Felelősséggel tartozunk gyermekeink és unokáink jövőéért! Ugyanúgy, mint mindennapjaink jelenéért, valamint múltunk és örökségünk védelméért. Ezen gondolatokkal vágok neki az első megmérettetésemnek Mezőfényen. Brém László vagyok és a mezőfényi RMDSZ csapatával együtt kívánok együtt dolgozni. Terveink bőven vannak, hiszen itt élünk, halljuk és látjuk, hogy mire van szükségük még a lakosoknak. A kisebbeknek egy színvonalas, az európai normáknak megfelelő játszóteret akarunk kialakítani. Ezt szerintünk a sportcsarnok előtti területen, az amúgy is elöregedett park helyén lehetne éltre hozni. A fiatalok igényeit kielégítő szórakozási lehetőségeket lehetne biztosítani a régi kultúrotthonban. Mindez az utóbbi években feledésbe merült. Éppen úgy, mint azok közösségi életet célzó rendezvények, így a község napja vagy a lovasnap.

Továbbá támogatnánk és újra életre hívnánk más kulturális rendezvényeket, amikbe aktívan bevonnánk a fiataljainkat, hisz úgy érezzük, hogy erre óriási igény van. Szeretnénk újra aktív közösségi életet a községünkben. Folytatnánk a partnerkapcsolatot a nagybefektetővel, valamint egy partnerkapcsolati megállapodási szerződéssel tudatosítanánk az elkötelezettségünket a jövőbeli támogatásról-együttműködésről.

Ezzel párhuzamosan a lehetőségekhez mérten támogatnánk minden, a községben tevékenykedő vállalkozást, továbbá a mezőgazdászokat is, mégpedig mind adókedvezménnyel, mind egyéb segítséggel. Szorgalmazni fogjuk és rendszeresíteni a közös találkozókat, hogy minden pályázati lehetőségről időben tájékozódhassanak. Úgy gondolom, hogy a községben épp elég szakképzett és rátermett mesterember van és dolgozik nap mint nap.

További lehetőségeket is kell keressünk, hogy egyre több új munkahely létesüljön, ezzel is növekedjen a település bevétele, amit a közösség javára fordíthatnánk, hogy ekként lehetőséget biztosítsunk minden fiatalnak, hogy a szülőföldjén maradjon és helyben valósítsa meg az elképzeléseit, az álmait. Elengedhetetlen a közvilágítás modernizálása is.

A legfontosabb elérni, hogy a települést Nagykárollyal összekötő megyei utat minél előbb tegyék járhatóvá, hisz ez a legégetőbb probléma mindannyiunk számára. Egy RMDSZ-es vezetőség képviselni tudná Mezőfény érdekeit az új, remélhetőleg Pataki Csaba által vezetett megyei tanácsban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: