2017-05-30 17:41:53• hírek • Szatmár.ro

Messzire űzik a megye felett gyülekező jégeső-felhőket

Ro-Hu pályázatokról is szavaztak a keddi megyei tanácsülésen a tanácsosok.

A megyei tanács keddi ülésén több, határon átívelő együttműködés során létrejövő EU-s pályázat ügyében született döntés.

A Szatmár Megyei Tanács például pályázatot ad le, amelyben a Szamos folyón 16 csónak-felvonót helyeznek üzembe, illetve egy alacsony merülésű hulladékgyűjtő hajót is vásárolnak, amely szükség esetén mentőhajóként is bevethető. A projektben a Szamost sokkal vonzóbbá, turistabarátabbá szeretnék tenni.

Pályázaton szerzett támogatással szeretnének létrehozni egy profi vízimentő-egységet is, amely rendelkezik majd a szükséges speciális felszerelétséggel is. Modern irányítóközpont is létrejöhet a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének udvarán. A tűzoltók ezt már évek óta kérik, a modern monitoring center pedig sokat könnyítene a munkájukban.

Pályázatból szereznének forrást az egész megyére kiterjedő jégkár-elhárító rendszer kiépítésére is. A megye 40 pontjára telepítenék ezeket, és vetnék be jégeső-veszély esetén. Ezüst-jodid párologtatásával űznék el az anyagi javakra és mezőgazdasági területekre is veszélyes jégesőt.

A Duna-stratégia keretében a folyam egész vízgyűjtő-medencéjéből lehet pályázni Brüsszeltől, direkt forrásként. Szatmár megye egy speciális berendezésre pályázik, amellyel modellezni lehet például az árhullámok irányát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: