2016-10-28 11:07:36• hírek • refszatmar.eu

Mesevilág a refisek gólyabálján

"Ha megtudtad álmodni, meg is tudod tenni." - mondta Walt Disney, s a nemcsak  álmodozó tizenegyedikes rendező refisek mesevilágot teremtettek a kilencedikesek számára a gólyabálon.

A szatmári magyar középiskolák közül idén először a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban tartottak gólyabált. Csütörtökön délután 17 órától a díszteremben Szilágyi Éva igazgatónő köszöntő szavai után bemutatkozott Erdei Melinda, Kurtinecz Gabriella és Elek Kinga osztályfőnökök vezetésével a három kilencedik osztály.

Az iskola tornatermében Katona Réka és Gáti Edmond konferálásával folytatódott a rendezvény a szépségversennyel, ahol több próbát kellett teljesíteniük a jelölteknek. Disney világa határozta meg és fűzte át a feladatokat.

Végül kiderült, hogy a lányok közül Beke Melitta Viktória lett az első, megelőzve Bozsó Viktóriát és Liszkai Kéyttit. A fiúk versenyében Székely Alexandru Ákos diadalmaskodott, második Turi Arnold, harmadik pedig Széles Gergő.

Hogy az álmaikat meg tudják-e majd valósítani a résztvevők, az nem a külső, hanem a belső szépségtől függ, amit folyamatosan ápolni, reformálni szükséges. Négy év alatt, remélhetőleg, lesz rá lehetőségük.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: