2018-12-28 11:16:21• hírek • MTI

Mértékkel kell enni, és sok folyadékot fogyasztani

Nem kell lemondani az ünnepi fogásokról, de mértékkel kell enni, és sok folyadékot kell fogyasztani a súlyfelesleg elkerüléséért – közölte Somogyi-Kovács Anita dietetikus a televíziós interjúban.

A szakértő azt mondta, tejföl helyett joghurtot, fehér kenyér helyett pedig teljes kiőrlésű kenyeret javasolt enni, továbbá fontos a mozgás ilyenkor is. Felhívta a figyelmet, az alkohol dehidratáló hatású, ezért érdemes minden pohár után 2-3 deciliter vizet is inni. A koktélok helyett, amelyek akár 700 kalóriát is tartalmazhatnak, inkább száraz, fehér bort vagy pezsgőt igyunk – javasolta.

 

Három magyar felnőttből kettő túlsúlyos

 

Takács Hajnalka dietetikus az M1 reggeli műsorában elmondta, hogy három magyar felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott.

 

A szakember közlése szerint a gyerekekre is jellemző az elhízás. A dietetikus problémaként említette, hogy sok felnőtt kihagyja az első főétkezést, a reggelit. Márpedig ez hátráltatja az egészséges táplálkozás kialakítását, másrészt ez rossz példa a gyerekeknek. Ennek kapcsán rámutatott: vizsgálatok támasztják alá, hogy a kihagyott reggeli egyenes arányban van a gyermekkori túlsúly kialakulásával.

 

Takács Hajnalka kiemelte a mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságát. Azt mondta, hogy az elhízás ellen számos változtatás mentén el lehet indulni. Először elég egy-egy apró hibát felfedezni a táplálkozásban, és azt lépésről-lépésre kijavítani. Példaként említette a 20 százalékos zsírtartalmú tejföl 12 százalékosra cserélést, vagy zsírszegény sajtok fogyasztását.

 

Fontos a kellő folyadékbevitel is, ami nőknek 2, férfiaknak 2,5 liter naponta. Emellett naponta sok zöldséget ideális fogyasztani, továbbá hetente két alkalommal ajánlott a halétel – sorolta a szakember.


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: