2016-03-02 12:49:51• hírek • Kocsis Zoltán

Életfa a környezetért és a nevelésért

Keresztény és környezettudatos nevelés - dióhéjban talán így lehetne összefoglalni a Székely kapuk - Zöld kapuk program célját. A Borostyán csapat december után márciusban is felkereste szerkesztőségünket.

A Székely kapuk - Zöld kapuk első fordulója hagyományosan decemberben zajlik. A karácsonyi előkészületek közepette a gyerekek őszinte és odaadó betlehemes játéka örömteli alkalmat biztosít arra, hogy visszaemlékezzünk azokra az időkre, amikor még a kántálás komoly közösségi élményt nyújtott.

Márciusban a Balcescu-Petőfi Általános Iskola ötödikes, hatodikos, illetve hetedikes diákjai a második forduló tematikájának megfelelően immár a természet védelmének jegyében mutatták be előadásukat. A rendkívül aprólékosan kidolgozott, egyben impresszív plakátok Mitroi Tímea rajztanárnő munkáját dícsérik, míg a kompakt egységet alkotó bemutató megkomponálásában Man Gabriella osztályfőnök is oroszlánrészt vállalt.

Mindez azonban mit sem érne lelkes gyerekek, csillogó tekintetek, ragyogó arcok és őszinte mosolyok nélkül. „Ha már elpusztul a világ/legyen a sírjára virág" - József Attila örökérvényű sorairól a gyerekek törölhetik le a posztapokaliptikus sötétséget - mert hát hol kell elkezdeni a környezettudatos nevelést, ha nem náluk? Erről szólt a Borostyán csapat Életfa című előadása.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: