2020-07-30 08:19:26• hírek • Bede Emőke

Mérleget vont a Jogosítvány- és Gépjármű-nyilvántartó Közszolgáltat is

A Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal szárnyai alatt működő Vezetői Jogosítvány- és Gépjárműnyilvántartó Közszolgáltat szerdán közzétette a 2020-as év első félévére vonatkozó mérlegét.

A beszámoló szerint az év első hat hónapjában némileg nagyobb volt a forgalom, mint 2019-ben: míg a tavalyi év első felében 11 024 forgalmi engedélyt és 4213 ideiglenes engedélyt, vagy ahogyan a legtöbben emlegetik, piros rendszámot adtak ki, addig az idei év ugyanezen időszakában kibocsátott forgalmi engedélyek száma eléri a 12 866-ot, az ideiglenes engedélyeké pedig az 5461-et.


Megtudtuk továbbá, hogy 2020 első hat hónapjában 3597 személy próbált szerencsét a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti vizsgán, a csoportnak azonban csak az 32,22 százaléka tudta megugrani a mércét, hiszen 2438 fő megbukott. A gyakorlati vizsgával az első hat hónapban 2506 személy próbálkozott, kik közül 1545-nek sikerült is meggyőznie arról a vizsgáztató rendőrt, hogy egyedül is képes megállni a helyét a forgalomban. A tavalyi év ugyanezen időszakában jóval többen, szám szerint 5404-en tették próbára elméleti tudásukat, 2304-nek pedig sikerült is elérni az átmenőhöz szükséges pontszámot. A gyakorlati vizsgán 3818-an vettek részt, kik közül csupán 928 személyt „vágott el” a vizsgabiztos.


A közszolgáltatás mérlegéből ezen felül az is kiderül, hogy 2020 első hat hónapjában 6481 vezetői engedélyt adtak ki és 213, külföldön szerzett jogosítványt honosítottak. 2019 első félévében a kiállított vezetői engedélyek száma 9245 volt, az idegenből érkező okmányoké pedig 212.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: