2010-05-01 12:37:59• hírek • MTI

Mérget tartalmazó halak a Rajnában

Minden harmadik ártalmas az egészségre a németországi Rajna-Pfalz tartományban vizsgált, ehető folyami halak közül.

Mérgező dioxin- és PCB(poliklórozott bifenilek)-tartalmuk ugyanis meghaladja az Európa Unió által megállapított határértéket. 2006 és 2010 között 63 mintavételezés történt összesen 480 hal kifogásával - közölte a Die Welt című német lap internetes kiadása. Huszonhárom vizsgálatnál az értékek magasnak bizonyultak, a környezetvédelmi minisztérium ennek fényében csökkentette a fogyasztásra javasolt halak mennyiségére vonatkozó ajánlását.

Jelenleg legfeljebb havonta egyszer ajánlott 200 grammnyi rajnai halat fogyasztani. Korábban nem jelentett veszélyt, ha valaki havonta akár négy-öt alkalommal is evett belőlük, akár nagyobb adagban is.  A Rajnában és mellékfolyóiban élő halak méregtartalmát rendszeresen ellenőrzik. A részben nehezen lebomló anyagok leülepednek a vizek alján, ahonnét a halak felszedik őket. Általában az idősebb és ezáltal testesebb, valamint a zsírdús halak terheltsége a legnagyobb.
A németországi angolna fogyasztását 2006 óta nem ajánlják dioxintartalma miatt.


Minden harmadik hal mérgező a Rajnában
Minden harmadik hal mérgező a Rajnában


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: