2009-11-16 13:52:22• hírek • Szatmar.ro

Mercedes lett a Brawn-ból

A stuttgarti gyár megvette a világbajnok csapatot, amely felveszi a svábok nevét.

Hétfő reggel előbb a német Bild, majd az angol Times cikkezett arról, hogy a Mercedes a nap folyamán bejelenti a Brawn GP felvásárlását. Nos, a két lap nem tévedett (ami utóbbi esetében nem meglepő) és a két fél kora délután bejelentette, hogy a német gyár megvásárolta az angol istálló 75,1%-át.

A Daimler az egykori Honda 45%-át vette meg, a fennmaradó 30%-ot pedig az abu-dzabi Aabar, amely nem más, mint a Daimler egyik részvényese. A csapatot,  mely idén megnyerte  a konstruktőri világbajnokságot, továbbra is Ross Brawn irányítja majd és Mercedes GP néven szerepel. A McLaren, melyhez még 2011-ig kötötte szerződés a stuttgartiakat, fájdalomdíjként 2015-ig használhatják a svábok motorjait. A wokingiak ugyanakkor két éven belül visszavásárolják a Mercedes által birtokolt 40%-os tulajdonrészt.



Mercedes lesz a Brawn-ból, de már Barrichello nélkül


A Bild számításai szerint ezzel a lépéssel a Mercedes jelentősen lecsökkenti kiadásait, mivel eddig évi 100 milliót fizetett a McLarennek a partnerségért, ezután viszont saját maga dönt a költségvetésről.

Továbbra is kérdéses viszont, hogy kik alkotják az „új" csapat pilótapárosát. A nemzetközi sajtó szerint a Mercedes egy teljesen német párost szeretne, amit Nick Heidfeld és Niko Rosberg alkothat. Ez azt jelentené, hogy a világbajnoki címvédő Jenson Button távozik az istállótól, amit az a hír megerősített, hogy a hétvégén tárgyalt Martin Whitmarsh-al, aki nem más, mint a McLaren csapatfőnöke.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: