2008-12-29 14:24:00• hírek • Szatmár.ro

Mentsétek meg a családokat!

A családok megmentésére szólított fel Ft. Dr. Vik János, a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Római Katolikus Teológia Karának adjunktusa prédikációjában vasárnap, a szatmárnémeti Szent Család templom búcsúján.

Ahogy Dr. Vik János elmondta, régebben, az iparosodás előtt könnyebb volt együtt tartani a családokat - akkor még akár generációk is együtt éltek - , most viszont már sarkítva ugyan, de azt is mondhatnánk, hogy a családok tagjai csak „aludni járnak haza".

A.Szent Család egy példát mutat ugyanakkor számunkra, de nem kell azt gondolnunk, hogy az ő életük mindig felhőtlen volt, ahogy az idilli hangulatú festmények megörökítik. Ők is szenvedtek, üldöztetve voltak, életükben jelen volt a nélkülözés, ahogy a ma családjaiban is. Jelen voltak azonban olyan értékek életükben, mint a szeretet és a kölcsönös tisztelet, ami ma is összetarthatja a családokat.

Vik János beszédében három fontos alappillért emelt ki, amelyek minden család életében meg kell maradjanak: így a hitvesi ágy tisztasága, a családi asztal összehozó ereje és a templom látogatásának öröme. Erre a három szentélyre minden családnak szüksége van. Ha ezek a szeretettel együtt jelen vannak, a család is boldogabb, kiegyensúlyozott lehet. Fontos ugyanakkor a csend is, hiszen csak így hallhatjuk meg Isten hangját.

„Mentsétek meg a családokat!" - szólított fel, család nélkül ugyanis az egyén sem lehet boldog, de a közösség sem működhet.

Templombúcsú a Szent Család templomban

Zsúfolásig megtelt a templom ünneplőkkel

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: