2008-11-15 21:29:30• hírek • Czinzel László

Felszentelték a felújított iskolát

November 14-én, pénteken tartották Nagykárolyban, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum felszentelését. Az iskola ugyanis, miután befejezték rajta a felújítási munkákatokat készen állt a névadójának és védőszentjének történő felszentelésre.

Történetét tekintve, a Római Katolikus Teológiai Líceum 1992-ben kezdte meg működését, mint az egykori Piarista Gimnázium utódja. 2005-ig nem volt saját épületük, egy ideig a volt Vármegyeháza régi börtönében, a későbbi öregek otthonában kaptak helyet, ami nem volt megfelelő az oktatásra és nevelésre. Miután a Szatmári Római Katolikus Püsökség visszakapta az épületet, 2005-ben elkezdték a felújítási munkálatokat. Először a tetőt cserélték ki, majd folyamatosan költöztek be az épületbe. Tavaly kezdték a belső felújításokat is, majd az épületet párhuzamosan kívülről teljesen felújították.

A szentelési szertartás előtt Poszet Anikó Igazgató megköszönte az egyházmegye támogatását és segítségét, illetve az önkormányzat részéről jött segítséget, majd Vígh István, halmi születésű, világhírű képzőművész beszélt muráliáiról, melyek az iskola folyosóját díszítik.

Vígh István képzőművész alkotásaival kapcsolatban elmondta: világos volt számára, hogy a repülésre, szárnyalásra kell buzdítani a fiatalokat és erre az ő Tölgyemberei hivatottak, mert a Tölgyember egy fúziója az embernek és a fának. Ezt a motívumot már négy évtizede használja, különböző helyeken, iskolákban is léteznek alkotásai a témában. A művész továbbá elmondta, ezek a tölgyemberek tulajdon képen lelkeket, gondolatokat szimbolizálnak, azokon a gyermekeken keresztül, akik Kalazanczi szellemében növekedtek és képein felé, mint a Nap felé repülnek. Az alkotás címe: „A tölgyember a Nap vonzásában". Ez esetben viszont a Nap nem az égitest, hanem a Teremtő, pedig így a Teremtő közvetítője.

Kalazanci Szent József szobra

A művész gondolatai után Nagyméltóságú és Főtisztelendő Schönberger Jenő püspök megszentelte az épületet, majd bemutatták és a Püspök atya felszentelte az iskola előterében levő Kalazanci Szent József szobrot is.

Tamási Gyula szobrászművész alkotását Scheffer Dániel atya, az iskola spirituálisa mutatta be. Mint elmondta: „Kalazancius ma bennünket is provokál: legyünk művészek, akik lelki és szellemi életre keltenek fiatalokat úgy, hogy közben mi is egy közösséggé alakulunk, egymással és Istennel. Másodsorban pedig Kalazanci Szent József alakja mellől nem hiányozhatnak azok sem, akiknek az életét szentelte, a diákoknak is üzen ez a szobor: minden fiatalnak szüksége van kapaszkodó pontokra az élet nagy sodrásában, ezek a kapaszkodópontok pedig a nevelőik s rajtuk keresztül a tudás, valamint a lelki élet, amelyre Kalazanczi Szent József mutat. Ha erre a két pillérre építik életüket, egész emberként állhatnak meg Isten és az emberek előtt. A szobor jól szimbolizálja, ahogy Szent József és a gyermekek szinte eggyé forrnak. A nevelő és a tanítvány között ilyen szoros a kapcsolat, amelyet egyik oldalról a törődés, a szeretet és a felelősségérzet, másik oldalról pedig a bizalom, a szorgalom és a tudásszomj táplál."

A szentelés után ünnepi szentmisére került sor, majd egy előadásra a Szent László Közösségi Házban, ahol a Kalazanci Iskola diákjai szavaltak, énekeltek és zenéltek. A látogatók és ünneplők egy kellemes és kiválóan megkomponált rendezvényen vehettek részt, amelyen az iskola tanárai és diákjai bizonyították rátermettségüket egy nagyívű esemény lebonyolításában.

Ünnepi szentmise Nagykárolyban

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: