2009-05-04 14:10:27• hírek • Szatmár.ro

Menesztették Kónyát

A napokban Kónya László főtanfelügyelő-helyettes is kézhez kapta a leváltásáról szóló értesítést. Helyére Ioan Viman, szociál-demokrata párti történelem szakos tanárt nevezték ki. Az RMDSZ-es tisztségviselők tartanak attól, hogy a főtanfelügyelő-helyettes menesztését megsínyli a magyar oktatás.

Kónya László, magyar irodalom és történelem szakos tanár kilenc éven át felelt a megye magyar tannyelvű oktatásáért. Megkeresésünkre elmondta, természetesen számított rá, hogy leváltják, azonban az meglepte, hogy alig olvasta el az értesítést, máris mennie kellett. A nyugdíjba való vonulást egyelőre nem tervezi, a jövőben ismét tanárként szeretne tevékenykedni. Jelenleg az Avram Iancu iskolában van felfüggesztett tanári állása.

A főtanfelügyelő-helyettes menesztésével kapcsolatban az RMDSZ megyei elnöke, Csehi Árpád közleményben fejtette ki álláspontját:

„A dekoncentrált intézmények vezetőinek leváltása kapcsán többször, többféle véleményt is hallhattunk. A kormánypártok részéről mondvacsinált, a saját embereit kulcspozícióba juttatni akaró indokokat kaptunk. Őszintén véleményt mondva a folyamatról kijelenthetjük, hogy ezek a lépések a decentralizáció csődjéhez vezethetnek.

Az országos politikai problémáktól eltekintve azonban sokkal fontosabb kérdéseket is felvet a kormány igazgatóleváltási hulláma.

Olyan kérdéseket, amelyek a szatmári magyar ajkú lakosságot is közvetlenül érintik. A politikai hadszíntéren nem lehet „feláldozni" olyan intézményvezetőket, akik évek óta felelősségteljes munkát végeznek nap mint nap. Versenyvizsgával elnyert funkcióikból dolgoznak a  helyi közösségéért és a szatmári magyarokért egyaránt.

Felháborító tehát, hogy nem tisztelik a szakmaiságot, nincs elismerve az érdem és érték. Még felháborítóbb, hogy Szatmár megye etnikai összetételét sem tisztelik.

Vannak olyan vezetői székek, ahol párthovatartozástól függetlenül magyar szakembert kell pozícióban tartani.

Határozottan tiltakozunk az ellen, hogy abban a Szatmár megyében, amelyben a lakosság több mint egyharmada magyar nemzetiségű a tanfelügyelőség vezetésében ne legyen magyar szakember.

Politikai érdekek miatt nem engedhető meg az, hogy a magyar tannyelvű osztályok beindításának kérdésében úgy döntsenek, hogy egy magyar ajkú pedagógusnak se legyen joga ebbe közvetlenül beleszólni. Közép- és hosszútávon ez a megyei magyar tannyelvű oktatás és gyermekeink sorsának alakulását veszélyezteti.

Ez a döntés már túllépi a politikai alapon történő kinevezés erkölcsi határait, a Szatmár megyei magyar tanfelügyelő-helyettesi tisztséget csakis a magyarság számarányait figyelembe véve lehet odaítélni megfelelő szakembernek.

Tisztánlátásra szólítunk fel minden olyan felet, amelynek reális beleszólási joga van ennek a folyamatnak az alakulásába. Fogadják el azt a tényt, hogy a magyarságnak és a kisebbségeknek egy sajátos igénye van ezen a téren, amely nemzeti öntudatunk megőrzése szempontjából rendkívül fontos: mégpedig az, hogy a magyar nemzetiségű szakértők jelenléte a dekoncentrált intézményekben nem rendelhető alá politikai érdekeknek.

Június 7-én az összefogás jegyében választhatunk újra. A Magyar Összefogás értékteremtő eszméje alapján újra meg kell majd mutassuk, hogy számolni kell velünk, erőnkkel, tiszteletet kell újra kivívnunk azokkal szemben, akik csak a lehetőséget keresik jogaink megcsorbítására" - áll a Csehi Árpád, megyei RMDSZ elnök nyilatkozatában.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: