2012-10-10 16:57:06• hírek • Szatmár.ro

Menekültek a varjak az István-téri parkból

Tesztelték a haldokló-varjú hangját utánzó riasztót - gyorsan el is tűntek a károgó madarak a parkból.

Butka Gergely, a városi tanács RMDSZ-frakciójának tagja kezdeményezte nemrégiben egy olyan berendezés beszerzését, amely a haldokló varjak hangjával riasztaná el az István-téri parkot illetve a Kossuth-kertet ellepő varjakat. Néhány héttel ezelőtt számoltunk be a tervről, a napokban pedig sor került az első tesztelésre is.

A varjú-riasztó készülék első teszt-példánya hétfőn érkezett meg Szatmárnémetibe, aznap este pedig ki is próbálták a berendezést. Az István-téri fákkal egy magasságban, a Korall Klinika emeleti erkélyéről kezdték el sugározni a zavaró hangokat és vészjelzéseket. A bekapcsolástól számított első másodpercekben már száz madár riadt fel a lombok közül, majd károgva, spirál alakzatban kezdtek el keringeni a park körül, egyre nagyobb átmérőjű körben, majd eltűntek a látóhatárról. Ezek csak késő este, sötétedés után tértek vissza - ekkor már nem riasztották őket -, viszont kedden megismételték az akciót, amit szintén siker övezett. A következő napokban a Kossuth-kertben csak "földi" sugárzást használtak a kísérletezők, de a tervek szerint az elkövetkező napokban szintén 10-15 méteres magasságból folytatják a tesztüzemű riasztást. A teszt során egyébként távcsővel azt is megfigyelték, hogy más madárfajokra nem volt hatással a riasztó jelzés - ezek nyugodtan, széttárt szárnyakkal keringtek a levegőben.

Amennyiben a többi kísérleti üzemeltetés is sikeres lesz, úgy tervezik, hogy megrendelnek egy ilyen berendezést az István-térre és két nagyobb teljesítményűt a Kossuth-kertbe. Ezek napelemről fognak működni és változó időközönként adnak vészjelzéseket - tudtuk meg Butka Gergelytől. Tavasszal a varjú-riasztás rendszeres beindítása mellett a két park ülőhelyeinek, járdáinak és a Kossuth-kert játszóterének fertőtlenítését is el fogják végezni.

- A madarak elriasztása csak rövidtávú cél. Közép- és hosszútávon, szakmai partnereink javaslatára tervezzük a létrehozandó elterelő út mentén ligeterdők telepítését, amelyek remek élőhelyet fognak biztosítani a madaraknak, ugyanakkor védeni fogják a várost a porszennyezéstől is - magyarázza a tanácsos.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: