2016-04-22 09:48:15• hírek • MTI

Menekült gyermekeket fogadnak be

Nagy-Britannia az évtized végéig háromezer menekült, magára hagyott gyermeket fogad be a szíriai és az észak-afrikai konfliktusövezetekből.

James Brokenshire, a brit belügyminisztérium bevándorlásügyi államtitkára csütörtökön közölte: a brit kormány számos nemzetközi szervezettel, köztük az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) együttműködve igyekszik megtalálni e gyerekek megsegítésének legmegfelelőbb módját.

A brit kormány mindig is azt pártolta, hogy a háborús övezetekből elmenekült, veszélyeztetett gyerekek lehetőleg maradjanak a hazájuk közelében lévő befogadó országokban, mert így a legkönnyebb újraegyesíteni őket életben maradt hozzátartozóikkal. Vannak azonban kivételes esetek, amikor a gyermek érdeke az áttelepítést diktálja - mondta Brokenshire.

A brit kormány a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, vagyis 2020 májusáig húszezer szíriai menekültet is áttelepít Nagy-Britanniába. Ezt a programot David Cameron miniszterelnök jelentette be tavaly ősszel, és ez az áttelepítési folyamat már meg is kezdődött.

London ugyanakkor csak közvetlenül a Szíriával szomszédos országokban, Törökországban, Jordániában és Libanonban működő ENSZ-menekülttáborokból telepít Nagy-Britanniába menekülteket, más EU-tagállamokból nem.

A brit kormány szerint ennek az a célja, hogy a befogadási program ne ösztönözze a válságövezetben tartózkodó menekülteket az Európába vezető veszélyes utazásra.

A hivatalos brit álláspont szerint az elsődleges cél azonban az, hogy a menekültek közül a lehető legtöbben a Szíriával szomszédos országokban, a menekülttáborokban maradhassanak, és onnan térhessenek haza, amikor az lehetségessé válik. Nagy-Britannia e meggondolásból több mint egymilliárd fontos segélyprogramot állított össze, amelynek jelentős hányada a menekülttáborokban élők körülményeinek javítását célozza.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: