2012-04-07 08:25:02• hírek • MTI

Menekülnek az emberek a PDL-ből

Az utóbbi hetek romániai eseményei azt bizonyítják, hogy a "szekértáborok" könnyen bomlanak az országban, most éppen a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PDL) süllyedő hajóját hagyják el egyre többen.

A pártot a közelmúltban érte a legnagyobb csapás, amikor Sorin Frunzaverde, a PDL első alelnöke bejelentette, hogy az ellenzéki tömörülésnek, a szociáldemokraták, liberálisok és konzervatívok alkotta Szociálliberális Uniónak (USL) a sorait kívánja erősíteni. Ezen belül is a Nemzeti Liberális Pártét (PNL), amely jelöltként indítaná őt a Krassó-Szörény megyei közgyűlés elnöki tisztségéért folyó küzdelemben a közelgő helyhatósági választásokon.

A PDL süllyedő hajója ezáltal még gyorsabban látszik elmerülni a habokban, hiszen a párt egyik nagyágyúja hagyja el a fedélzetet. Ráadásul viszi magával saját baráti körét, a párt Krassó-Szörény megyei polgármestereit is, akik testületileg követik őt, előtte pedig a párt Olt megyei szervezetének elnöke is kilépett. A történtek miatt Emil Boc pártvezető fejét követelik a PDL-n belül.

A legutóbbi napok hírei már egyértelműen az alakulat várható széteséséről tanúskodnak. Bejelentette távozását Darius Vâlcova slatinai polgármester is, aki a júniusi választásokon szociáldemokrata színekben száll ringbe, és ugyancsak a szociáldemokratákhoz akar átállni Gheorghe Ile zsilvajdejvulkáni elöljáró is, akit egész csapata követ. A párt belső vitája kipenderíti most a PDL-ből Cristian Preda európai parlamenti képviselőt is. 

Pedig az utóbbi években ez a párt volt Traian Basescu államfő politikai hátországa, sőt a legtöbb kommentátor szerint e párt testesítette meg a basescui politikai akaratot. Miután Basescu 2009 végén újra meghódította a Cotroceni-palotát, nagy sikerrel csábította át a PDL és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta kormány parlamenti táborába a szociáldemokraták és liberálisok tucatjait, ezek nagyobb része "független" lett, majd megalakította a basescui térfélen saját pártját (UNPR), kisebb része pedig beolvadt a PDL-be. 

A válság, a kényszerű megszorító intézkedéseken alapuló gazdaságpolitika azonban fokozatosan lemorzsolta a román kormánypárt korábban felfelé ívelő népszerűségét. Ha lehet hinni a közvélemény-kutatásoknak, ma már a szavazatoknak legfeljebb 20 százalékára számíthat. Eközben megerősödött az USL, Victor Ponta szociáldemokrata és Crin Antonescu liberális pártvezér már elsöprő ellenzéki győzelemre készül, e két politikus már előre fel is osztotta magának a jövendő posztokat (Ponta a kormányfői, Antonescu pedig az államfői széket kapná meg, igaz, ez utóbbi csak 2014-ben).
A fentiek miatt most ellenkező irányú az elvándorlás: a választási győzelemre esélyesnek tartott ellenzéki erők ajtaján a PDL politikusai kopogtatnak. Ennek hátterében az is állhat, hogy az ellenzék vezetői kilátásba helyezték: győzelmük esetén az USL polgármesterei többletforrásokra számíthatnak Bukarest részéről.

Sokak szerint Basescu már nem tudja - és talán nem is akarja - megmenteni a PDL-t, kérdés azonban, milyen új formáció töltheti be az űrt, amely esetleg e párt szétesésével keletkezhet. A figyelem most Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnök felé fordul, aki egyes megfigyelők szerint Basescu "hűséges embere", s akiről úgy hírlik, hogy új párt vagy mozgalom megalapítását tervezi. Ő személy szerint nagyobb népszerűségnek örvend, mint a felbomlóban lévő román kormánypárt, így esélye lehet, hogy szembeszálljon a jelenlegi ellenzéki erőkkel, például a szociáldemokratákkal. Vagy talán arra, hogy kiegyezzen velük.

Az RMDSZ korábban ellenállt az ellenzékiek csábító szirénhangjának, de választások közeledtével sok minden történhet még, mert Romániában a pártszövetségek is változékonyak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: