2010-10-08 21:09:30• hírek • Kocsis Zoltán

Edzés közönséggel, labdával

 

San Marino az amatőrök lelkesedésével játszva nem tudta elkerülni a 8-0-ás vereséget.

Ritkán számít manapság toronymagas favoritnak a magyar labdarúgó válogatott, ám a 2012-es Európa-bajnoki selejtezők pénteki játéknapján ez az eset állt fent San Marino válogatottja ellen. Ez persze nem meglepetés egy olyan csapat ellen, amely még soha nem nyert tétmeccset, és barátságosat is csak egyet - Lichtenstein ellen. Ennek megfelelően a magyar fiúk már a szünet előtt bebiztosították a győzelmüket, a végén pedig 8-0 arányú győzelmet arattak.

Amint azt várni lehetett az eltiltott Lázár Pál és Lipták Zoltán helyén Vermes Krisztián és Vanczák Vilmos kapott bizalmat, utóbbi 50. alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. A hátsó alakzatnak rögtön az első percben lett volna dolga, ám nem tudták megakadályozni, hogy egy szöglet után Bollini a kapu felé fejeljen. Ezt követően azonban akár munkanélküli segélyhez is folyamodhattak volna a magyar védők.

San Marino ugyanis tizenegy emberrel védekezett saját kapuja előtti 30-35 méteres teret megszállva, ám így is nagy helyet hagytak a magyar játékosoknak. Akik közül a középpályán Koman Vladimir, Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs is nagyon aktív, elől pedig Rudolf Gergely és Szalai Ádám egyenesen életveszélyes volt. Így 11 percet kellett várni az első magyar gólra, ekkor Rudolf fejelte kapura Dzsudzsák beadását, Simoncini védeni tudott, a kipattanót viszont a Genoa csatára már bebólintotta. Alig nyolc perccel később ismét Dzsudzsák adott be bal oldalról egy szögletet, Szalai a rövidre érkezve a hosszú sarokba csúsztatott (2-0). A 25. percben Elek, Koman, Rudolf volt a labda útja, aztán a magyar játékosok ismét ünnepelhettek (3-0). A meccs legszebb gólját két perccel később Szalai szerezte: 30-32 méterrel a vendégek kapujától vett át egy labdát, felpörgette, majd fordulatból bezúdította a kapuba (4-0).


Szalai (előtéerben) három, Dzsudzsák (háttérben) egy gólt lőtt fotó: mlsz.hu
Szalai (előtéerben) három, Dzsudzsák (háttérben) egy gólt lőtt fotó: mlsz.hu


A második félidő az elsőnél is viharosabban indult, a 48. percben Dzsuddzsák kiosztotta harmadik gólpasszát, Szalai pedig megszerezte harmadik gólját (5-0). Ezt követően tizenkét percet kellett várni az újabb találatig, a 60. minutumban jó tett helyében jót várj alapon Rudolf adta vissza Komannak a harmadik gól előtti gólpasszt, a Sampdoria középpályása pedig közelről nem hibázott (6-0). A fennmaradt időben, bár San Marino továbbra se nagyon lépte át a középvonalat, a piros-fehér-zöldek támadó kedve is alább hagyott, mígnem a 89. percben Dzsudzsák három gólpassz után egy 24 méteres bombával ő maga is betalált (7-0). Egy perccel később a csapatkapitány Gera is feliratkozott a góllövők listájára: a nyolc évvel ezelőtt mesterhármast lövő játékost tizenegyesből volt eredményes (8-0).

Kijött tehát egy amatőr és egy profi játékosokból álló csapat közötti kötelező különbség, remélhetően pedig Rudolf és Szalai lábában a keddi, Finnország elleni idegenbeli meccsre is maradt egy-két gól. Az a találkozó pedig sokkal, de sokkal nehezebb lesz, mint a törpeállam elleni labdás edzés.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: