2013-06-07 16:19:36• hírek • MTI

Mélypontjához közelít a lej

A román lej a térség devizáinál jelentősebb mértékben, egy hónap alatt több mint öt és fél százalékkal, tavaly októberi szintjére gyengült, a román központi bank pénteken 4,5535 lejen jegyezte az eurót.

A  fizetőeszköz ezzel két százaléknyira megközelítette tavaly augusztusi történelmi mélypontját, amikor az államfő felfüggesztésével kapcsolatos belpolitikai feszültségek hatására 4,6481 lejt adtak egy euróért.
A külföldi tőkebeáramlás hatására az év elejétől májusig a lej folyamatosan erősödött, az utóbbi hónapban azonban gyengülni kezdett, csütörtökre 1,8, péntekre pedig 1,7 százalékot veszítve értéből.

A bukaresti elemzők azzal hozták összefüggésbe a térség valutáinál jelentősebb visszaesést, hogy a román államkötvényeknek nincs már akkora sikerük, mint az év első hónapjaiban: a bukaresti pénzügyminisztérium csütörtökön a korábbinál fél százalékkal magasabb, 4,96 százalékos hozammal tudta csak értékesíteni hároméves lejáratú papírjait, amelyekből a tervezett 700 millió helyett csak 540 millió lejnyit adott el.

A kormány 2013-as költségvetését 4,5 lejes euró-árfolyamon tervezte meg. A központi banknak május végén 32,69 milliárd eurós valuta- és 103,7 tonnás aranytartaléka volt. A piaci szereplők azt feltételezik, hogy a román jegybank az utóbbi napokban közvetett módon többször is közbelépett a devizapiacon a lej védelmében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: