2010-10-07 12:20:09• hírek • ma.hu

Paródiáért perelne Terry?

"Szükséges lépésekről" beszél Terry Black, akit vasárnap este kifigurázta őt a Bagi-Nacsa humorista páros. Egyelőre nem ismert, hogy ez pontosan mit akar jelenteni.

Az egyik ismert közösségi oldalon jelentette be Terry Black, civil nevén Rácz Károly hétfőn, hogy „a kellő lépéseket ebben az irányban ma reggel meg tettem", ezzel a vasárnap esti Frizbi műsorára reagált, azon belül is a Bagi-Nacsa páros paródiájára.

A két humorista a műsorában sok más ismert közéleti személyiség mellett ugyanis ismét célpontjául tűzte ki Terry Blacket, és többek közt a választások kapcsán emelték ki politikai ambícióit, többször képviselő asszonynak szólítva őt.

A paródiában Nacsa Olivér utánozta a korábban transzvesztita előadóművészként ismertté vált Terry Blacket, és az őt „felhívó" ál-Gyurcsánynak azt mondta magáról, nem őszinte, mert állandóan hazudozik a bulvárlapoknak.

A művészt rendszeresen kifigurázza a humorista páros, ám ez volt az a pont, amit már Terry sem hagyhatott szó nélkül, és a közösségi oldal üzenőfalára írta ki véleményét.

Ismerősei azóta is igyekeznek nyugtatgatni őt, mondván, Bagi Iván és Nacsa Olivér már annyira leszerepelt, hogy senki nem foglalkozik velük, ugyanakkor a Napi Ász a ma reggeli számában arról számolt be, hogy Bagi szerint valójában az egész felháborodás csak műbalhé, Terry Black „ezzel csak egy újabb reklámot szeretne magának".

A közösségi oldalon azonban az az általános vélekedés, hogy ez épp fordítva van, Terry csak teszi a dolgát, miközben a két humorista már nem tud mivel a reflektorfénybe kerülni, és ezért ragadtatják magukat egyre ízetlenebb tréfákra.

Bagi a bulvárlapnak annyit mondott, ha Terry a „kellő lépések" alatt a pert érti, állnak elébe, de a népszerűsége visszaszerzéséhez nem akarnak asszisztálni.


A két humoristát perelné Terry
A két humoristát perelné Terry


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: