2010-06-05 12:31:13• hírek • Szatmár.ro

Megyei borverseny

Június 10-12. közt, Erdődön lesz a megyei borok versenye.

Egy év kihagyás után ismét megrendezik a Szatmár megyei borászok megmérettetését, amelynek ezúttal Erdőd ad majd otthont. A verseny háromnapos lesz: csütörtökön lesz az előzsűrizés, pénteken a borok bírálata, szombaton, 13 órai kezdettel pedig az ünnepélyes díjkiosztás. A zsűri elnöki feladatait a nagyváradi borász-szakember, a megyében több alkalommal megfordult Popa Dorin látja majd el, de Bencze Zoltán, Komáromi József, Umhauser Valéria és Serly Csilla is helyet kap a zsűriben.

A Szatmár Megyei Borok Versenyét ezúttal is a mezőgazdasági kamara szervezi, a megyei tanács és az Erdődi Polgármesteri Hivatal anyagi támogatásával. Fodor István, a mezőgazdasági kamara igazgatója elmondta: kedd 12 óráig várják a benevezni szándékozókat az intézmény székhelyén, Halmiban és Avasújvárosban, illetve Benze István Zoltánnál, a nagykárolyi Szent Orbán Borlovagrend elnökénél.

Egy minta elbírálása 20 lejbe kerül, a borokat három, 750 milliliteres üvegekben kell leadni. Az idei borverseny a hetedik lesz, a tavaly a mezőgazdasági szaktanácsadási hivatalnál kialakult vezetőváltás miatt maradt el az esemény.


Szakértői zsűri minősíti majd a mintákat
Szakértői zsűri minősíti majd a mintákat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: