2011-12-28 12:16:09• hírek • Szatmár.ro

Megyei Tanácsülés jókívánságokkal

Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a tanácsülést követően elmondta: úgy tűnik, hogy a pénzügyminisztérium karácsonyi meglepetése - mely szerint blokkoltak minden kifizetést - ideiglenesen megszűnt, tehát a Megyei Tanács kifizetheti a számlákat, amelyekre ugyan megérkezett a pénz, de a tiltás miatt nem volt lehetőség az átutalásra. Pénz érkezett továbbá a megyei tanácshoz orvosi műszerek vásárlására illetve a Sürgősségi Kórházon elvégzett munka kifizetésére.

A Szatmár Megyei Tanács idei utolsó ülésén parlamenti képviselők és szenátorok is részt vettek.

Rekord-gyorsasággal szavazták meg a Szatmár Megyei Tanács szerdai ülésén a négy határozati pontot, ezt követően pedig a jókívánságok következtek. Ezekből volt is néhány, hiszen a tanácsosok mellett most a parlamenti képviselők többsége, szenátorok és a prefektúra képviselői is tiszteletüket tették a gyűlésen.

Radu Giurca beszédében a Prefektúra és a Szatmár Megyei Tanács közötti jó együttműködést hangoztatta, hiszen a meghozott határozati pontok közül csak egyet támadott meg a kormánybiztosi hivatal - ez a régiószervezéssel kapcsolatos népszavazás kiírásáról szólt. Pataki Csaba alprefektus mint a Megyei Tanács egykori alkalmazottja üdvözölte a régi kollégákat és a projekteket, amelyeken nemrég még dolgozott, ezek pedig most meg is valósulnak. Günthner Tibor szenátor számára is kellemes érzés volt visszatérni a Megyei Tanácshoz, hiszen hosszú időn keresztül tanácsos volt és tanácsi alelnökként is tevékenykedett. A szenátor elismerően beszélt Csehi Árpád és a tanács munkájáról, a sokak által megemlített szemétlerakó mellett Günthner nem feledkezett meg a másik nagy megvalósításról, az egészségügyi egységek átvételéről sem, ami szerinte példaértékű lehet a többi megye számára is. Erdei D. István parlamenti képviselő a megyei tanács és a képviselők közötti folyamatos kommunikációjának fontosságáról beszélt és akárcsak az előtte szólók, ő is egy eredményekben gazdag boldog újévet kívánt a tanácsosoknak és a megye minden lakójának.

Jókívánságokkal, jó hangulatban telt az ünnepi tanácsülés

Margineanu Éva tanácsos azért emlékeztette a tanácsot egy másik nagy eredményre is, amiről eddig megfeledkeztek: néhány napja átadták a felújított Nagykárolyi Kastélyt is.

Valer Marian, a Szociáldemokrata Párt megyei elnöke kihasználta a lehetőséget egy kis kampányra: reményét fejezte ki, hogy jövőre hatalomra kerül a párt, de egyúttal meg is fenyegette a tanácsosait: legyenek aktívak, kezdeményezzenek és készítsenek határozattervezeteket, ne csak arra várjanak, hogy a Megyei Tanács projekteket tegyen eléjük. Akik pedig nem lesznek aktívabbak, ne is számítsanak rá, hogy  következő mandátumban is tanácsosok lesznek...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: