2009-05-11 13:10:37• hírek • Ferenczi Noémi

Megvolt az első bajnokság

Szatmári kezdeményezésre márciusban Romániában is megalakult a lovastorna szakosztály. Szombaton, május 9-én Pusztadarócon lezajlott az első román nemzeti lovastorna verseny.

A lovastornát a szatmárnémeti Galopp Egyesület vezetője, dr. Boér Noémi kezdeményezésére jegyezte be a Román Lovasszövetség a hivatalos sportágai közé. A Galopp tornászai évek óta magyarországi versenyeken csiszolják tudásukat.

Az első hivatalos romániai országos versenyre szombaton, május 9-én Szatmár megyében, a pusztadaróci sportcsarnokban került sor három csapat a - szatmárnémeti Galopp Egyesület Pegasus lovastorna klubjának, az ugyancsak Szatmár megyei csanálosi Drosera csapatának illetve a kolozsvári Incitato tornászcsapatának - részvételével. A versenyzők, miként mindig az évnyitó versenyeken, most is műlovon mutatták be gyakorlataikat. A szakágat a versenyen Mariana Moisei, a Román Lovasbíró Testület elnöke képviselte, aki egyben a verseny egyik bírája is volt a szatmári bírók: Palágyi Edina, Szabó Zoltán és dr. Boér Noémi mellett.

 

A szombati versenyen az alábbi eredmények születtek:

Óvodás korosztály: 1. hely: Szabó Botond (Incitato), 2. hely: Boér Bence (Pegasus)

Kezdők, lányok (10 év alatti korosztály): 1. Szabó Eszter (Drosera), 2. Viski Viktória (Incitato), 3. Cirnat Alexandra (Incitato)

Kezdők, fiúk (10 év alatti korosztály):  1. Oprea Mihnea (Incitato), 2. Boér Erik (Pegasus), 3. Pap Alex (Pegasus).

Kezdők, lányok (10 év fölötti korosztály): 1. Szőlősi Alexa ( Incitato)

Kezdők, fiúk (10 év fölötti korosztály): 1. Pap Fejér Áron (Pegasus).

Haladók, lányok ( 12 év alatt): 1. Boér Blanka (Sóskúti Manók), 2. Lauran Stefania (Drosera).

Haladók, lányok (12 év életkor fölötti kategória): 1. Varga Henrietta (Drosera), 2. Sípos Orsolya ( Drosera), 3. Sámi Zsuzsa (Drosera).

Pas de deux (páros verseny, 12 év alatt): 1. Szőlősi Alex - Lauran Stefania (Incitato - Drosera), 2. Pap Alex - Boér Erik (Pegasus - Pegasus), 3. Ármos Eszter - Szabó Eszter (Pegasus - Drosera) , 4. Boér Júlia - Boér Bence ( Pegasus - Pegasus) .

Pas de deux (12 év fölötti kategória): 1. Sámi Zsuzsa - Boér Blanka (Drosera - Sóskúti Manók), 2. Varga Henrietta - Sípos Orsolya ( Drosera - Drosera).

A csapatversenyre két egyesület nevezett be, s az összesítés során mindkét csapat azonos pontszámot ért el, így a bírói testület megosztva ítélte oda a díjat. A verseny költségeit a szervező Galopp fedezte. A következő lovastorna verseny októberben lesz megrendezve, lovon.

A Galopposok

A következő lovastorna versenyen már lovon mutatják be gyakorlataikat a versenyzők

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: