2018-06-19 09:52:24• hírek • Bede Emőke

Megvannak az eredmények: ketten is tízesre vizsgáztak

Fotó: Szatmár.ro archívum
Fotó: Szatmár.ro archívum

Kedden délelőtt a tanügyminisztérium honlapján és az egyes vizsgaközpontban közzétették a nyolcadikosok által a képességvizsgán elért eredményeket. Szatmár megyében két diák is tízesre vizsgázott.

A képzeletbeli dobogó legfelső fokára két diák állhat. A Nagykárolyi Elméleti Líceum nyolcadikosa, Biró Adreea Briana, és a szatmári Balcescu-Petőfi Általános Iskolába járó Mihai Eduard Alex is egyformán 10-esre vizsgázott, viszont érdemes megjegyezni, hogy mindkettőjüknek csak románból, illetve matematikából kellett számot adniuk tudásukról. Az utánuk következők sem maradtak le sokkal, a 10-est egy 9,95-ös és hat 9,90-es eredmény is követi.
 

Az anyanyelvből is vizsgázók között a legjobb átlagmédia 9,63 volt, ezt három diáknak is sikerült elérnie: a Johann Ettinger Német Elméleti Líceumban tanuló Fanatan Iulia Mariának, illetve a Kölcsey Ferenc Főgimnázium két tanulójának, Éles Júliának és Poszet Kingának.
 

Máramaros és Szilágy megyéhez képest jobban teljesítettek a szatmári diákok, előbbiekben ugyanis csak 1-1 diák ért el maximális osztályzatot. Ennél azonban sokkal érdekesebbek a Bihar megyei adatok, ahol nem kevesebb mint tíz diák végzett 10-es osztályzattal, de a lista első 28 helyezettje is 9,90 felett teljesített. A fővárosban pedig egészen pontosan 53 diák zárta a képességvizsgát 10-es osztályzattal.


A legkisebb Szatmár megyei átlagmédia kereken 1-es. Bár az illető nyolcadikos jelen volt úgy a román, mint a matematika vizsgán is, a jelenlétért járó 1 ponton kívül többet nem tudott összeszedni. Viszont voltak olyanok is, akik egyáltalán nem jelentek meg a vizsgán, ezen diákok száma háromszáznál is több, holott összesen csak 2613 nyolcadikost vártak a megye 20 vizsgaközpontjába.
 

Az országos szintű felmérés eredményeit minden vizsgaközpontban 12 óráig kellett kifüggeszteni, az óvások benyújtására pedig ugyancsak kedden, pontosabban 19 óráig van lehetőség. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményekre június 23-án lehet számítani. A kapott jegyeknek igencsak nagy szerepe van, ugyanis a középiskolába való jelentkezéskor ez nyomja a legtöbbet a latba.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: