2011-01-18 21:08:23• hírek • Szatmar.ro

Megvannak a kongresszusi küldöttek

A X. kongresszusra készülve a Szatmár megyei RMDSZ megválasztotta azt a 36 személyt, akik képviselni fogják megyénket az országos rendezvényen.

Az ülésvezető elnökség, valamint a jegyzőkönyvvezető bizottság megválasztása után, a tervezett sorrendet felcserélve Varga Attila parlamenti képviselő ragadta meg a szót. A politikus az elmúlt évet elemezve kifejtette, a szervezet parlamenti munkája elsősorban a tanügyi törvény jegyében telt. Rengeteget dolgot kellett alárendelnie az RMDSZ-nek a törvény elfogadtatásáért, míg végül a felelősségvállalással sikerült átvinni ezt. Az igazgatóváltások terén történő visszaélések ügyében is próbáltak befolyást gyakorolni a miniszterre, tette hozzá a képviselő.
2009-ben eldöntötték, 2010-ben pedig egy parlamenti határozat született arról, hogy egy alkotmányozó bizottságot hozzanak létre. Bár ez megalakult, munkáját még nem kezdte el, mivel nem döntöttek arról, hogyan történjen az alkotmánymódosítás.

Varga után Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke beszélt az elmúlt időszak nehézségeiről. Mint elmondta, a múlt év rendkívül kemény volt, nehéz volt eredményeket felmutatni és megértetni a szatmáriakkal ezek fontosságát. Küzdöttek a decentralizációért, így az országban elsőként Szatmár megyében oldódott meg teljesen az egészségügy helyzete. Az idei év nehézségeit ecsetelve az elnök elmondta, Egriben a tanács feloszlatása miatt nem működik a vezetés, Kökényesden azonban pozitívumként könyvelhetik el, hogy RMDSZ-es alpolgármestert sikerült biztosítani.

Draveczy Károly frakcióvezető a Szatmár Megyei Tanács RMDSZ frakciójának 2010-es évi beszámolóját tartotta meg. Kifejtette több olyan sikeres pályázat is született, amelynek köszönhetően fejlődtek településeink.
Günthner Tibor szenátor, valamit Erdei D. István parlamenti képviselő a kormány tevékenységét ecsetelték, illetve azt, hogy milyen előnyökkel, illetve hátrányokkal jár a kormányzás. A gyülésen sor került az Ellenőrző és Pénzügyi Bizottságban megüresedett hely betöltésére is Baranyai Zoltánt betegsége miatt. A küldöttek jóváhagyták, hogy Bartos Bertalan töltse be ezt a tisztséget.


Beregisztráltak a küldöttek
Beregisztráltak a küldöttek


A kongresszus küldötteinek ismertetése után Csehi az idei prioritásokról szólva kifejtette, februárban el kell kezdeni egy pontos tagnyilvántartás elkészítését. Ezt júliusig véghez kell vinni annak érdekében, hogy a később könnyebben mozgósíthassanak. Fontosnak látta azt is hangsúlyozni, hogy a szociáldemokraták és nemzeti liberálisok által tervezett új választási törvényt át kell vinni, hiszen ennek köszönhetően megyénkben akár 30-40%-al is megnőhet a magyar polgármesterek száma.
Szintén fontos lenne vidéken is beindítani olyan közösségformáló programokat, mint amilyen Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napok, vagy a Családi Hétvége.
Február 5-én például Szatmárhegyen egy új versenyt, a böllér versenyt készülnek megrendezni, ahol 200-300 RMDSZ-es beszélgethet úgy a politikáról, mint bármi másról, a rendezvényen készült termékek egy részét pedig szociális támogatásokra fordíthatnák.

A kettős állampolgárság ügyintézését úgy a megyei vezető, mint Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő is igen fontosnak tartja. Ez utóbbi kifejtette, nem kellene hagyni, hogy csupán a Demokrácia Központok nyújtsanak segítséget a lakosság számára, hiszen az RMDSZ tagjai is képesek erre, mint ahogyan az elmúlt húsz évben már többször is segítettek.

Szintén mindkét politikus hangot adott elégedetlenségüknek, amiatt, hogy az igazán vezető funkciókba Szatmár megyét nem képviselik kellő számban, a minisztériumokban az RMDSZ részéről főleg székelyföldiek ülnek.
Kovács Péter erre reagálva kifejtette, attól működik igazán a szövetség, hogy nem az egyéni érdeket tartják szem előtt, hanem a szervezetét. Az magyar nemzetiségű minisztereink az erdélyi és partiumi magyarság érdekeit egyformán szem előtt tartják.


Erdei D. István az elmúlt évi tevékenységet ismertette
Erdei D. István az elmúlt évi tevékenységet ismertette


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: