2009-10-09 16:57:24• hírek • Szatmar.ro

Most vagy soha

Mikola a Székelyudvarhely ellen szerezné meg első hazai győzelmét.

Vérbeli kiesési rangadót rendeznek szombaton Mikolán, ahol 15 órai kezdettel a Székelyudvarhely lesz a hazai csapat ellenfele a román labdarúgó bajnokság harmadik osztályának 6. csoportjában.

Eddig egyik gárda sem szerepel valami fényesen a pontvadászatban, oly annyira, hogy a hazaiak az utolsó előtti helyen tanyáznak a tabellán, míg a vendégek csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg a szatmáriakat.

A Mikola eddigi egyedüli győzelmét idegenben szerezte, ám ennél kedvezőbb alkalomban nem reménykedhet, hogy végre otthon tartsa a három pontot. „A szászrégeni meccs előtt azt mondtam, ideje lenne az első győzelemnek, akkor bejött, most azt mondom az első hazai sikernek jött el az ideje. Remélem most is bejön az óhaj", mondta Dobos Csaba elnök.

Ami a csapatot illeti, Balaj kapus a szerdai, Jád elleni bajnokin bokasérülést szenvedett, őt Görbe helyettesítheti majd. Nem játszhat továbbá Vadan és kérdéses Zsiga szerepvállalása is. Jó hír viszont, hogy két meccs után visszatérhet Sándor és Micas eltiltása is lejárt.

„A jövő héten már elkezdheti az edzéseket Cuc is, így egy csatárral több lesz, amire igen szükségünk van" - mondta Dobos.

A Turul várható összeállítása:
Görbe - Sándor, Nichita, Tripon, Berci, Micaş, Pop Marius, Zsiga, Maxim, Pop Marian, Breaz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: