2009-10-12 09:58:46• hírek • Szatmar.ro

Megvan végre az első hazai győzelem

Mikola csapata egy szerencsés góllal nyerni tudott Székelyudvarhely ellen.

Hosszú ideig, a nyolcadik fordulóig kellett várniuk a mikolai szurkolóknak, hogy a harmadik osztály hatodik csoportjában szereplő labdarúgócsapat megszerezze végre első hazai győzelmét. Az áldozat az a Székelyudvarhely volt, amely a tabellán pont olyan gyengén állt, mint a Turul.

A találkozót a szintén pontszűkében lévő vendégek kezdték bátrabban és közel is álltak ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést, ám nem valamely támadójuk volt veszélyes, hanem a hazaiak védője, Nichita csúsztatta csaját kapufájára a labdát. Ettől felébredtek a hazaiak, akik többször is veszélyeztettek, ám sem Pop Marian (kétszer), sem Pop Marius nem tudott az udvarhelyiek kapujába találni.

A második félidőt ismételten a székelyek kezdték jobban, Simon kétszer is majd a frászt hozta a hazai szurkolókra, előbb azonban közelről fölé lőtt, majd Görbe kapus védett bravúrral. Az utolsó húsz percre egyre nőtt a mikolaiak nyomása és ekkor egyértelmű volt az udvarhelyiek szándéka is, akik ki akarták húzni egy ponttal. Maxim kapufája azonban jelezte, levegőben van a hazaiak gólja, ami végül a 82. percben, némileg szerencsés körülmények közepette született meg: Micas lövését még védeni tudta a kapus, ám a kipattanónál Pop Marian volt a gyorsabb és a hálóba fejelte a labdát.

Ezzel a Mikola tehát megszerezte első hazai győzelmét is a tabellán, ott azonban sokat nem lépett elő, csak átadta az utolsó előtti helyét hétvégi legyőzöttjének. Ami viszont ennél fontosabb, a gárda egy pontra van a bennmaradást jelentő helyektől, köszönhetően annak, hogy a Szászsebes, a Kolozsvári Sanatatea és a Máramarossziget kilenc ponttal áll előtte.

III. Liga, 9. forduló, 6. csoport:
Mikoli Turul -Székelyudvarhelyi FC 1-0 (Pop Marian 82.)
A Turul összeállítása: Görbe - Berci, Tripon, Sándor, Nichita, Maxim, Micaş (75. Molnar), Pop Marius, Birta, Pop Marian, Breaz (Feier 66.).

További eredmények:
Nagyváradi Luceafărul-Nagyszebeni Voinţa 0-1
Nagydisznódi FC-Szászrégeni Avântul 3-1
Zalatnai Minerul-Dési Unirea 4-0
Zilahi FC-Jádi Voinţa 1-2
Aranyosgyéresi Seso-Belényesi Bihorul 2-0
Máramarosszigeti Marmaţia-Nyárádtői ASA Unirea 0-0
Szászsebesi CSM-Kolozsvári Sănătatea 1-1
Szászmedgyesi Gaz Metan II- Besztercei Gloria  II 0-0

A következő forduló (október 16.):
Sănătatea-Mikola
Szászrégen-Zalatna
Jád-Luceafărul
Nagyszeben-Nagydisznód
Székelyudvarhely-Zilah
Dés-Máramarossziget
Belényes-Szászmedgyes
Nyárádtő-Aranyosgyéres,
Beszterce II-Szászsebes.

A bajnokság állása

1. Nagyszeben       9        7        1        1        12-3   22

2. Belényes  9        6        1        2        11-6   19

3. Aranyosgyéres   9        5        2        2        14-11 17

4. Jád          9        4        4        1        13-8   16

5. Beszterce II       9        4        3        2        20-7   15

6. Nagydisznód     9        4        2        3        14-8   14

7. Zalatna     9        4        2        3        15-10 14

8. Szászmedgyes II         9        3        5        1        15-15 14

9. Zilah        9        3        3        3        14-15 12

10. Dés                 9        2        5        2        12-11 11

11. Nyárádtő         9        3        2        4        14-15 11

12. Szászsebes      9        2        3        4        11-13 9

13. Sănătatea         9        2        3        4        7-13   9

14. Máramarossziget        9        2        3        4        9-16   9

15. Luceafărul        9        1        5        3        5-7     8

16. Mikola   9        2        2        5        9-20   8

17. Székelyudvarhely       9        1        2        6        10-19 5

18. Szászrégen       9        0        4        5        7-15   4

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: