2017-05-22 11:58:51• hírek • Szatmár.ro

Megvan az idei városnapok teljes programja

Kulturáltabb városnapot szerveznek idén Szatmárnémetiben, neves nemzetközi fellépőkkel és sülthal-bűz nélkül.

Hétfőn délben sajtótájékoztató keretében mutatták be az idei városnapok programját, illetve beszéltek az újdonságokról. Az elmúlt évek városnapjaihoz képest egy kulturáltabb, kevésbé zsúfolt és "szatmáribb" programot szerveznek idén, és az autósok sem lesznek annyira idegesek, mert le van zárva az egész városközpont. Ugyanis csak a régi városközpontban nem lehet majd közlekedni csütörtökön 20 órától, illetve az Eötvös (Al. I. Cuza Voda) utca lesz lezárva a városnapok ideje alatt. "Nem kell megbénítani a várost csak azért, mert ünnep van" - magyarázta Kereskényi Gábor polgármester.

Harminc százalékkal csökkentették az árusok számát, és kitiltották a bóvlikat a rendezvényről. Nem lehet majd sült halat sem kapni városnapokon és az új főtéren felállított színpad előtt - és környékén - nem lesznek ételt kínáló standok. Itt csak italt lehet majd kapni. "Más fesztiválokon is így van, a színpadi műsort követők nem esznek, hanem a programra kíváncsiak és füstszagúak sem lesznek" - mondta Butka Gergely, a városnapok főszervezője.   

Az ételt a Batthyány (Corneliu Coposu) sétányon és a régi városközpontban lehet majd beszerezni. Az árusokkal való szerződéskötés esetében előnyt élveztek a szatmári cégek. Eddig 60-40 volt az arány a más városokból érkező árusok javára - idén 60 százalék lesz a szatmáriak aránya. 

Érdekes adat: csak kürtőskalács-árusból 36 jelentkezett a városnapokra - közülük csak 12-en lesznek majd jelen, ugyanis a szervezők fontosnak tartják, hogy szellősebb, kevésbé zsúfolt legyen az idei rendezvény. 

Különleges versenyek is színesítik a városnapokat: lesz például hamburger-evő verseny, illetve csípős ételek evőversenye is. Megtartják a hagyományos városnapi futóversenyt, de lesz lépcső-futóverseny is. A Közigazgatási Palota 15. emeletéig kell felfutniuk az erre vállalkozóknak. Nem marad el a Szatmár Szépe vetélkedő és 4 ország erősemberei mérkőznek majd meg az idei Strongest Man versenyen.

A régi főtéren található Dana szálloda szomszédságában lesz a kisszínpad, ahol az eddigieknél változatosabb lesz a program és 600 ülőhely várja majd a közönséget.

Az új főtéri nagyszínpadon a már bejelentett sztárok lépnek majd fel: Dr. Alban, Sounds of Boney M, Voltaj, 3 Sud Est, Péter Szabó Szilvia, Tóth Gabi, Caramel, Dj. Project, Horia Brenciu és a nagyszínpadon ad majd koncertet a Dinu Lipatti Filharmónia zenekara is.

A Városnapok részletes programja:
május 26, péntek:
Október 25 tér:

12:00 - 16:00 Hangpróba
17:00 - 18:00  Dinu Lipatti Filharmónia szimfónikus koncertje
18:00 – 18:10 Hivatalos megnyitó – testvérvárosok képviselőivel
18:10 – 19:00 XXL Band koncert
19:00 - 19:45 SHIFT koncert
19:45 - 20:15 Line Check Caramel
20:15 - 21:30 CARAMEL koncert
21:30 - 22:30 DR. ALBAN koncert
22:30 - 22:45 Line Check 3 Sud Est
22:45 - 24:00 3 SUD EST koncert

Szabadság-tér:
17:00 - 18:00 Sofia Oros / Rareș Jucan / Școala de Arte / Passion 4 Salsa Moms
18:00 - 18:30 INEDIT
18:30 - 19:10 Roxana Gheorghiu - Loredana Morar / Still és Still Junior / George Negrea
19:10 - 19:50 Florin Micaș / Street Dance Open Wings-szel / Geta Govorral
19:50 - 20:30 Cezar Petrovici és Varga Ioan / Urban Dance Crazy Dancers-szel
20:30 - 21:40 Sorin Balaj és Radu Lup / Loga Dance / Tavi Bud és Adina Hodisan
21:40 - 22:50 Florin Stefan és Taraful de Muzică Arhaică
23:00 - 24:00 Gabriel Dorobantu
 

május 27., szombat:
Október 25 tér.

11:00 - 15:00 hangpróba
16:00 - 16:30 Deschidere: Illés József - szaxofon- Beregszász
16:30 - 18:15 Szépségverseny
18:15 - 18:45 Nagy Norbert tenor koncertje
18:45 - 19:30 DJ PROJECT koncert
19:30 - 19:45 Line Check Horia Brenciu Band
19:45 - 20:45 HORIA BRENCIU BAND koncert
20:45 - 21:15 Line Check Péter Szabó Szilvia
21:15 - 22:30 Péter Szabó Szilvia koncert
22:30 - 22:45 Line Check Voltaj
22:45 - 24:00 VOLTAJ koncert
24:00 - 00:15 Tűzijáték

Szabadság-tér:
16.30 - 17:00 Trandafirii Negri/Fekete Rózsák
17:00 - 17:30 Miculeanca ukrán néptánccsoport
17:30 - 18:00 Dia és Tibi – vendégek Csengerből
18:00 - 18:30 Klaps si ArtDance – tánccsoport Rzezówból, Lengyelországból
18:30 - 19:00 Egri Csodaszarvas
19:00 - 19:30 Țara Oașului néptánccsoport
19:30 - 19:50 Bianca Rus
20:00 - 20:30 Petrică Zele
20:30 - 21:00 Nyíló Akác néptánccsoport
21:00 - 21:30 Ceatăra és Ana Holdiș Pop
21:40 - 22:20 Radu Ciordaș
22:20 - 23:00 Nicolae és Nicu Mureșan
23:00 - 00:00 Nicolae Furdui Iancu és a Crai Nou csoport

Május 28, vasárnap:
Október 25 tér:

11:00 - 15:00 hangpróba
17:00 - 17:45 LORA koncert
17:45 - 18:15 Line Check Tóth Gabi
18:15 - 19:30 TÓTH GABI koncert
19:30 - 20:00 Line Check Andra
20:00 - 21:30 ANDRA koncert
21:30 - 22:00 Line Check Sounds of Boney M
22:00 - 23:30 SOUNDS OF BONEY M koncert

Szabadság-tér:
16:00 - 16:20 Doruri Sătmărene néptánccsoport
16:20 - 16:50 Új Figurás Tánccsoport Nyíregyházáról
16:50 - 17:10 Ghiță Blidar
17:10 - 17:20 Doruri Sătmărene néptánccsoport
17:20 - 17:30 Gemeinsam német néptánccsoport
17:30 - 18:10 Cristian Totpati és Romina Sarbe
18:10 - 18:40 Andrada Barsauan
18:40 - 19:10 Georgiana Marina
19:10 - 19:40 Maria Petca Poptean
19:40 - 21:20 Cununița néptánccsoport cu Leontina Dorcával és Carmen Sassal
21:20 - 22:00 Ionela Morutan
22:00 - 22:40 Petrica Muresan
22:40 - 23:30 10 Apród fúvószenekar

Állandó kulturális-, szórakoztató- és sportprogramok

Kézművesek vására:
Batthyány-sétány: több mint 50 stand, ahol bemutatkoznak a testvérvárosok kézművesei is

Északi Színház:
Péntek 19.00: Cină cu proști Francis Vebertől – bérleten kívüli előadás
Szombat 19.00: Terecske Carlo Goldonitől – Török István bérlet
Vasárnap 11.00: Mosó Masa Mosodája – Iparosotthon – bérleten kívüli előadás
Vasárnap, 16.00: Terecske Carlo Goldonitől – Vándor András bérlet , 19.00 – Nyiredi Piroska bérlet

Szatmár Öve ökölvívótorna:
hivatalos megnyitó szombat 14.00 óra
helyszín: Sportlíceum sportterme Kinizsi (Ioan Slavici) utca
szervezők: AJ Box Szatmárnémeti, szatmárnémeti Vointa , Érkávási Olimpia, DJST,
szombaton és vasárnap több mint 20 megye ökölvívója lép a szorítók közé

Fiatalok versenyfutása: szombat 11 óra, Transilvania-sugárút
szervezi: Szatmár Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség
beiratkozás: szombaton 09,00 – 10.45 között
start 11.00
további infók: http://tiny.cc/crosul2017

Lépcsőfutás / Tower Run: szombat 15.00, Közigazgatási Palota
A régióban egyedülálló verseny, a résztvevőknek fel kell szaladniuk a földszintről a Közigazgatási Palota 15. emeletére az épület folyosóinak lépcsőin.
Szervezők: Erdélyi Kárpát Egyesület, Pro Racers, Multisalva Egyesület
részletek hamarosan a Facebookon

Erősember-verseny: vasárnap 15.00, a Székesegyház előtt
Négy ország legerősebb embereinek nemzetközi versenye

ISU-karaván: szombat a Székesegyház előtt
A Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége elsősegély-nyújtási képzése
 

IX. Virágparádé: vasárnap 9.30 – Kossuth-kert - Székesegyház
szervezők: Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és Szatmár Megyei Tanfelügyelőség
Lovasok, kerékpárosok, mazsorettek, fúvósok, újrahasznosítható hulladékból készült kosztümökbe eltözött felvonulók, virággal díszített járművek vonulnak a Kossuth-kerttől a Székesegyházig

Amatőr labdarúgók megmérettetése:
szombat 13.00
helyszín Gemelli Fast Food előtti tér
freestyle-verseny és egyéb labdás ügyességi próbák – a nevezés ingyenes, a díjak csábítóak

Evőverseny a Gemellivel:
vasárnap 13.00
Hamburger-evő verseny időre és pikáns evőverseny - nevezés ingyenes

A szervezők fenntartják a módosítás jogát

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: