2014-07-09 17:09:34• hírek • Szatmár.ro

Íme a Véndiáktalálkozó teljes programja

Július 11-12-én, azaz a hagyományoknak megfelelően a hónap második hétvégéjén szervezik meg a Szatmárnémetiben érettségizettek véndiáktalálkozóját. A műsorban számos kiállításmegnyitó és könyvbemutató szerepel, de nem marad el a kerek évfordulós osztályok hagyományos felvonulása és persze a szombat esti buli sem.

Komolyzenei koncerttel kezdődik pénteken a Véndiáktalálkozó: 18 órai kezdettel ugyanis a Consonantia Trió fog zenélni a filharmónia előadótermében. Ezt követően a résztvevők átvonulnak a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba, ahol lesz dokumentumfilm-vetítés, meg fogják koszorúzni az In Memoriam táblát, emlékezve az elhunyt diáktársakra és tanárokra. Idén rendhagyó módon kitüntetést fognak átadni a nyugdíjba vonult egykori igazgatóknak és megszervezik az egykori diákszínjátszók találkozóját is DiákSzínPad címmel.

Szombaton aztán a hagyományoknak megfelelően zajlanak majd a rendezvények a Véndiáktalálkozók megszokott helyszínén, a Református Gimnázium épületének udvarán. Fel fognak vonulni a kerek évfordulós osztályok és négy kiállításmegnyitóra és négy könyvebemutatóra is sor kerül majd.

Július 11. péntek

18.00 Helyszín a Szatmárnémeti Filharmónia nagyterme
A zeneirodalom gyöngyszemei a barokktól napjainkig - a Consonantia Trió (dr. Fátyol Rudolf, Varga Crina és Budean Mihály Judit) koncertje.

19.00 Kölcsey Ferenc Főgimnázium
- Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója köszönti a véndiákokat
- Koszorúzás az «In Memoriam» táblánál, elhunyt tanárok és diáktársak emlékére
- A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból nyugdíjba vonult igazgatók kitüntetése.
- DiákSzínPad - diákszínjátszók találkozója. Moderátor: Nagy Gyula, ny. irodalomtanár
- A Károlyi grófok nyomában - Egyedi Bernadette és Egyedi Zsolt dokumentumfilmjének bemutatója


Július 12., szombat

A Szatmárnémeti Református Gimnáziumban

10.00 óra Gyülekező az udvaron
11.00
óra - Becsengetés
- Zászlós bevonulás
- Érettségi találkozós osztályok zászlós bevonulása
- Megnyitó: Gönczy Gábor a VDSZ elnöke
- Harangszó - 1 perc néma csend az elhunyt tanárok és diákok emlékére
- Ökumenikus ima
- Köszöntőt mond: Szilágyi Éva igazgató és Szelyke Ottilia szaktanfelügyelő
- A zászlók felszalagozása
- A véndiákok köszöntése
- A Pánczél Zoltán emlékdíj átadása
- Emléklapok átadása az 60, 55, 50 éves érettségi találkozós véndiákoknak
- Koszorúzás

Kiállítások megnyitója a tornateremben:

Szopos Kálmán centenáriumi festménykiállítása - megnyitja Szopos Csaba
Hiripi Zsuzsa
keramikus emlékkiállítása
EKEArt
fotók, a 2014-es pályázat díjazott fényképei
Ács Sándor
szőnyeg kiállítása, megnyitja Csirák Csaba, szaval András Gyula

Könyvbemutatók:

Ligeti Zoltán: „Aranyköpések" III kiadás
Fazekas Lóránd
: Ódon sírkertek ösvényein. Bemutatja Veres István.
Szopos Csaba
: Szopos Kálmán centenáriumi album, szaval Bartis Ildikó színművész
Elek György
: Madárlábak nyomai alatt, bemutatja Csirák Csaba

Délutáni műsor 19 órától

A 10-es számú Általános iskola mazsorettcsoportjának bemutatója
A zilahi TERBETE néptáncegyüttes műsora, utána táncház
A The Phoenix ifjúsági zenekar műsora
Véndiákbuli Vargáékkal és barátaikkal!

Műsorvezetők: Nagy Anikó és Nagy Orbán

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: