2014-08-10 15:00:56• hírek • Szatmár.ro

A boldog időről énekel majd Zorán az új főtéren

Az idei PMN hétvégi programdömpingje nem mindennapi koncerttel indul majd, hiszen Szatmárnémeti új főterén olyan közismert és mindenki által szeretett dalok csendülnek majd fel, mint az Apám hitte, a Valaki mondja meg, a Szerelemnek múlnia kell, a Volt egy tánc vagy a Romantika.

A sort persze lehetne folytatni oldalakon át, de a legtöbbünk már az első cím után tudja kiről is van szó valójában. Igen, nem más, mint maga Zorán és zenekara fog játszani 2014. augusztus 22-én este 8-tól az új főtéren felállított nagyszínpadon. A pénteki nap tehát cseppet sem mondható majd eseménymentesnek a PMN-ezők számára. Lehet készülni, elő a szekrényből a Zorán-lemezeket, hiszen egy Gyönyörű szép álom válik valóra a 13. PMN hétvégéjének első estéjén!

Sztevanovity Zorán Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas szerb származású magyar előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző. 1942. március 4-én született Belgrádban. Szülei diplomáciai szolgálatban kerültek Magyarországra 1948-ban, Zorán azóta is Budapesten él. A beatkorszak hajnalán, 1960-ban öccsével, Dusánnal megalapítja a Zenith együttest, amely nevét nem sokkal később Metróra változtatja. A Metro az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara.

1976 nyarán következik be a fordulat Zorán pályafutásában: ekkor kezd el közösen dolgozni Presser Gáborral, munkakapcsolatuk és barátságuk azóta is töretlen. Először egy kislemez jelenik meg, majd 1977 tavaszán a revelációerővel ható első nagylemez. Zorán neve azóta egyet jelent a legmagasabb színvonallal, a „felnőtteknek„ szóló nemes, intellektuális rockzenével, a „háromperces" dalokat átlényegítő gondolat- és képgazdagsággal.

Nyerj a Szatmár.ro-val: Oszd meg a Szatmár.ro hírportál Partiumi Magyar Napokról szóló híreit a Facebook-on és megnyerheted a rendezvénnyel kapcsolatos ajándéktárgyak valamelyikét. A nyereményekről egy kicsit később tájékoztatunk, de addig is érdemes megosztani a cikkeinket, mert minden megosztás nyereményt érhet!

És mindazok, akik nélkül ez nem jöhetne létre:

Kiemelt támogatók: Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány

Arany fokozatú támogatók: Autonet-A24, Tarr Beton, Kreativ, Barta Ati, No Pardon Pub, Mindig Friss

Ezüst fokozatú támogatók: Rosendahl, Farmacenter, CBA, Arnisol, Nord Star, Hotel Astoria, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Panatek, Hanna Konyhatechnika, Promocraft, Gerbog.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: