2020-03-02 11:02:13• hírek • Szatmár.ro

Megvalósításokban gazdag négy éven van túl Vetés község

Fotó: Vetis.ro hivatalos Facebook-oldala
Fotó: Vetis.ro hivatalos Facebook-oldala

A Szatmár.ro oldalán többször is beszámoltunk már a Vetés községben zajló fejlesztésekről, viszont nemrégiben Ilyés Gyula polgármester tételesen is összesítette mindazt, amit az elmúlt négy évben sikerült elérni, megvalósítani. A vetési és óvári RMDSZ szervezetek gyűlésére készült összegzést a polgármester saját Facebook-oldalán osztotta meg.

Fejlesztették a víz- és szennyvízhálózatot, a gáz- és a közvilágítási rendszert is

1. 2018 őszén sikerült befejezni a kivitelezési munkálatokat, melynek köszönhetően működésbe helyezték a 2012-ben elkezdett óvári ivóvízrendszert. Ehhez a már megépített vezetékrendszerhez újra kellett terveztetni a rendszer vízellátását úgy, hogy az rácsatlakozzon Szatmárnémeti városi vízhálózatára egy új szivattyútelepen és egy új fővezetéken keresztül.


2. 2019 tavaszán befejezték a munkálatokat és működésbe helyezték a 2012-ben elkezdett, Vetés és Óvári területén futó szennyvízrendszert. Ehhez le kellett még fektetni mintegy 2.000 méternyi csatornát a rendszer legmélyebb részein, és újra kellett terveztetni és megépíteni a teljes szivattyúrendszert.


3. A község saját erőforrásaiból megterveztette és megvalósította a két település minden házánál az eredeti beruházásból hiányzó csatlakozásokat az ivóvíz- és csatornarendszerre.


4. A 2012-ben elkezdett víz- és csatornarendszer kiépítésének befejeztével azonnal meg kellett tervezni és elindítani a kivitelezését is a kimaradt utcarészek vagy az új utcák víz- és csatornahálózatának. Ezekből 2019-ben Vetésben a Cseresznye utca, Óváriban a Petőfi Sándor, Tölgyfa és Akácfa utcák valósultak meg elsőként, a folyamatban levő útmodernizálási munkálatok sürgetése miatt. Ugyanakkor már elindították a többi utca licitjét, úgy, hogy az idén lehessen megvalósítani minél több utcát Vetés új részében is.


5. Miután a gázszolgáltató cég megvalósította a gázvezetékrendszer mintegy 80%-át, tavaly saját költségvetésből megtervezték és megvalósították a község összes utcájának teljes, gázhálózattal történő lefedését.


6. Az idei év elejére a közvilágítási rendszer teljes felújítását is befejezték modern, lényegesen kisebb fogyasztású lámpatestekkel, azokon az utcavégeken is, ahol eddig nem létezett közvilágítás.


Útmodernizálási munkálatok Vetés és Óvári területén

7. 2017-ben, saját forrásból finanszírozott beruházással megvalósították az évek óta elhanyagolt, Óvárit Vetéssel összekötő, eredetileg megyei tulajdonban levő utat. Ennek előzménye az, hogy a Vetés – Óvári utat, a községi RMDSZ javaslatára a község átvette a megyei tanácstól, így lehetett hozzákezdeni az út modernizálási terveinek elkészítéséhez, majd a teljes kivitelezéshez 2017 tavaszán.


8. Elkezdődött a község utcáinak modernizálási programja, amelynek keretében a községközpontban ez idáig sikerült majdnem teljesen befejezni 12 utca vagy önálló utcaszakasz munkálatait, amelyek a Fő utcával és a Csengeri utcával együtt az utcák teljes modernizálását jelentik Vetés régi részén. A Fő utcával és a Csengeri utcával összesen, az új utcákat is beleszámítva, a modernizált utcák mintegy 73%-ot tesznek az összfelületből. Óváriban ez idáig sikerült majdnem teljesen befejezni 9 utcát, amelyek a Fő utcával együtt az utcák felületének mintegy 67%-át jelentik!


Jutott pénz kulturális, sport-, szabadidős és egyházi fejlesztésekre is

9. Felújították a kultúrházakat, illetve külön a konyhákat is, benne bármelyik modern étterem által irigylésre méltó konyhafelszereléssel. Ugyanakkor egy tiszta, parkosított, rendszeresen karbantartott előteret és udvart is kialakítottak mindegyikhez.


10. Az iskolák udvarán a fiataloknak modern, műanyag borítású sportpályát építettek Vetésben és műfüves sportpályát Óváriban, valamint három modern játszótérrel gazdagodtak az óvodák is.


11. Felújították mindegyik temető ravatalozóját, járdát öntöttek az óvári temetőben, valamint megoldották ugyanitt a ravatalozó áram- és vízellátását.


12. A volt polgármesteri hivatal épületében kulturális központot rendeztek be, amelyben megújult és kibővült a könyvtár, helytörténeti és régi tárgyak falumúzeuma, valamint egy, a legkisebbeknek szánt könyvtárat – játszóházat is kialakítottak, amit nagy érdeklődéssel vettek birtokba a gyerekek.


13. Felélénkítették a kulturális életet: magas színvonalú, kedvelt előadókkal, éves rendszerességgel megszervezett falunapok, szórakoztató családi hétvégék, hosszú évek után újraélesztet néptánccsoport, évente megrendezésre kerülő bál, Vetésben országosan díjazott halfesztivál. Ehhez Óváriban megvalósult egy kövezett, tiszta, villamosárammal ellátott, nagy kiterjedésű rendezvényi köztér.


14. Rendszeres támogatásban részesült a község három labdarúgó klubja, külön fókuszálva a tevékenységet a helyi fiatalok bevonására.


15. Rendszeres és jelentős támogatást juttattak a költségvetésből a templomok számára: Óváriban az ortodox templom kifestésére és a református parókia felújítási munkálataira, Vetésben az ortodox parókia építésére, a református templom parókiájának és udvarának munkálataira, valamint idén a templom tetőszerkezetének felújítására, a görögkatolikus templom közösségi házának építésére, valamint a római katolikus temető kerítésének megépítésére.


16. Átfogó és aprólékos munkával, helyszíni felmérésekkel rendszerezte a polgármesteri hivatal a házak és a még be nem épített házhelynek számító telekrészek számozását, így a község teljes házszámozását sikerült rendszerbe iktatni.


17. Befejezés előtt áll a község teljes külterületének első ingyenes bekebelezése, az Országos Kataszteri Hivatal programjának részeként.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: