2014-07-31 09:37:09• hírek • Blikk.hu

Megvadultak Jollyék átvert rajongói

Botrányba és verekedésbe fulladt Magyarországon a pródi falunap, ahol többezres tömeg várta Jollyt és Suzyt, akik sztárvendégként voltak beharangozva.

Még a környező falvakból is átlátogattak sokan, hogy láthassák kedvenceiket, ám hiába.

- A közönség egyre ingerültebbé vált, és mi nem tudtuk, mit tegyünk - mondta Hortó János szervező. - Telefonálgatni kezdtünk, s először úgy volt, hogy csak két órát késnek, majd kiderült, hogy oda sem fognak érni. Telefonáltunk a menedzsernek is, aki annyit mondott, adminisztrációs hiba történt. Még vissza is kérdezett: maga még sosem hibázott? Végül egy másik előadót küldtek helyettesként, a mulatós Masszőr Robertót. De az emberek nem rá számítottak, zúgolódtak, és nekünk kiabáltak mindenfélét. A fiammal félve mentem fel a színpadra, hogy elmondjam, nem lesznek itt a kedvenceik. Végül verekedés tört ki, az emberek szó szerint egymásnak mentek dühükben.

A történteket megerősítette a Hajdú­-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Dobó Dénes is.

- A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság nyomozást indított garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy helyi lakossal szemben. A megrendezett falunapi rendezvényen egy 19 éves férfi összeveszett egy 26 éves férfival, majd a vita hevében összeverekedtek. A verekedésbe később bekapcsolódtak az egyik férfi rokonai is - fogalmazott a szóvivő, aki arra nem tudott válaszolni, az esetnek köze van­-e ahhoz, hogy az énekesek nem jelentek meg.

Felkeltette az érdeklődését a hír? Netán kíváncsi a folytatására? Kattintson ide, a Blikk.hu-n elolvashatja!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: