2019-12-20 11:10:37• hírek • Szatmár.ro

Megújult csoportteremben hangolódtak az ünnepre a sárközújlaki napközi Méhecskéi

Megszólaltak a karácsonyi csengők, kigyúltak a fények a sárközújlaki napközi Méhecskék csoportjában, ahol a lázas adventi várakozás után az ünnep varázslatos, meghitt légkörében találták magukat szerda délután a kedves jelenlévők. Löckli Andrea és Tóth Erika óvónők kis ovisainak pásztorjátékán, versein, énekein keresztül együtt érezték át a karácsony lényegét, az együttlét örömét.

Különleges alkalom volt ez amiatt is, mert a csoport gyermekeinek ez volt az első karácsonyi műsora a nemrég teljesen megújult csoportteremben, ugyanis a TARR CONST Kft. és Tarr Anna üzletasszony egy jelentős összeggel támogatta az intézményben működő két magyar csoportot. Köztudott, hogy az említett cég szívügye az anyanyelvi oktatás, ezért gondolták úgy, hogy megörvendeztetik a csoport óvodásait egy teljesen felújított teremmel, amit modern technikai eszközökkel szereltek fel és saját mosdóval láttak el. Ezenkívül az óvoda konyhájának készletét is számos hasznos dologgal bővítették.


A cég képviselői  örömmel vettek részt az ünnepségen, aminek végén a csoport szülői közösségének összefogásával, finom falatok kerültek az asztalra. A műsor befejeztével a gyermekek boldogan keresgélték a fa alá rejtett ajándékokat. A meglepetések ezzel még nem értek véget, hiszen Maskulik Levente iskolaigazgató átnyújtotta a leendő magyar előkészítő osztályba induló gyerekeknek a Rákóczi Szövetség által felajánlott meséskönyveket, kiemelvén az anyanyelvi oktatás fontosságát. A napot a népes csapat egy közös kántálással zárta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: