2013-07-06 11:21:37• hírek • MTI

Megkezdődik a Kárpát-medencei magyar református középiskolák találkozója

Magyarország, illetve a Felvidék, Kárpátalja és Erdély 40 intézményéből több mint 170 vendég érkezik Debrecenbe a szombaton kezdődő, idén 18. alkalommal rendezendő Kárpát-medencei magyar református középiskolák találkozójára.

A Debreceni Református Kollégium két intézménye, a 475. tanévét idén záró gimnázium és a 175 éves Leánynevelő Intézet örökébe lépő Dóczy Gimnázium hívta meg a Kárpát-medence református középiskoláit a július 10-éig tartó eseményre - közölte a Tiszántúli Református Egyházkerület sajtóreferense az MTI-vel.

Buzás Borbála ismertetése szerint az iskolákat két pedagógus és két diák képviseli. A találkozó célja, hogy az iskolákat, illetve az egyes régiók nevezetességeit és egymást is megismerjék a tanárok és a gyermekek.
A programok között szabadidős tevékenységek, a város, a Debreceni Református Kollégium és a Dóczy Gimnázium bemutatása, valamint hortobágyi és nyíregyházi kirándulás is szerepel.

A fiatalok és kísérőik szombat délután érkeznek Debrecenbe, ahol a Református Kollégium oratóriumában este nyitó áhítattal kezdődik a találkozó.  Vasárnap 10 órától úrvacsorás istentiszteleten vesznek részt az intézmények képviselői, igét Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: