2010-07-16 14:18:07• hírek • Szatmar.ro

Megújul az Ács Alajos stúdióterem

Önerőből kezdtek bele a húsz éve magára várató felújítási munkálatokba az Ács Alajos stúdióteremben.

A vezetőségnek két évtizede nem sikerült feljavíttatnia az Északi Színházhoz tartozó termet. Stier Péter igazgató a Szatmár.ro-nak a jelenlegi munkálatokról beszélt. Mint megtudtuk, a színház önerőből állt neki a nagy munkának, nem igényeltek sem támogatást, sem pedig pályázati pénzt erre.

A régi fűtőrendszer gőzt termelve működött és egyszerre melegítette úgy a stúdiótermet, mint az irodákat. Ez pedig fölösleges többletkiadást jelentett. Az új rendszernek köszönhetően külön lehet majd fűteni a termet és külön az irodahelyiségeket, így hozzávetőleg két éven belül megtérül a jelenlegi kiadás - mondta Stier.

A legnagyobb változtatás a fűtés terén várható, hiszen az eddigi rendszer hiányosságát a korszerű felszerelésekkel sokkal hatékonyabbá és takarékosabbá változtathatják.


Belekezdtek a felújítási munkálatokba
Belekezdtek a felújítási munkálatokba


A fűtésrendszer cseréjén kívül az öltözőt is felújítják. Az eddigi sötét kis helyiséget kétszeresére növelik, így talán megoldhatóvá válik majd a női-, illetve a férfi öltöző különválasztása is.
Létre hoznak ugyanakkor egy mosdót és illemhelyet is, amely a mai napig hiányzott a kulturális intézmény épületéből.
A munkálatok során természetesen a teljes áramhálózatot is modernizálják, hiszen mára ez is elévült már, tudtuk meg az igazgatótól.


A jelenlegi öltöző siralmos állapotban van
A jelenlegi öltöző siralmas állapotban van



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: