2010-08-19 13:45:13• hírek • Szatmar.ro

Megújul a rendőrség épülete

Felújítják a közösségi rendőrség új épületét. A munkálatok elvégzésére licitet hirdetnek, hogy megtalálják azt a vállalkozást, amely a legelőnyösebb áron hajtja végre a rehabilitációt.

A közösségi rendőrség új, Batizi útiépülete már jó úton halad a modernebb kinézet felé. Az intézmény ugyanis szerdán hirdette meg a közbeszerzési eljárást, az érdekeltek pedig 24-én, 11 óráig nyújthatják be szándékukat a munkálatok elvégzésére.

A renoválás több mindent foglal magába: helyenként a falakat is lebontják, hogy kicseréljék a régi téglákat. Ezt két centiméteres vakolattal fedik be, ezután pedig leglettelik, majd lefestik a felületeket. Az épület ablakait és ajtóit is termopánra cserélik, körülbelül 30 négyzetméternyi ablakra lesz szükség összesen.
1135 négyzetméternyi felületen a régi falakat olajfestékkel színezik be.

A tanulmány szerint az intézményben néhol elválasztó falakat is beiktatnának, ezt dupla gipszkartonból hozzák majd létre, fémszerkezettel ellátva. A bejáratok fölé hullámlemezt helyeznek el, ezeket is fémszerkezettel rögzítik.

Azok a cégek jelentkezhetnek a közösségi rendőrség által kiírt licitre, amelynek képviselői az elmúlt öt évben nem voltak elítélve sikkasztásért, korrupciós ügyek, vagy pénzmosás miatt.

Akik részt szeretnének venni a közbeszerzési eljáráson ki kell tölteniük egy űrlapot, amelyet a polgármesteri hivatal honlapján találnak meg (http://www.satu-mare.ro/images/politiacomunitara/formulare.pdf). Ezeket a rendőrség jelenlegi székhelyén, az Aleea Universului 5-7 szám alatti épületben adhatják le


Jelenleg még ebben az épületben van a székhely
Jelenleg még ebben az épületben van a székhely


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: