2019-01-29 13:25:02• hírek • Bede Emőke

Megugrott a szexuális visszaélések és megrontások száma

Bár a Szatmár.ro is számtalan bűncselekményről számolt be az elmúlt év során, az általunk bemutatott esetek száma mégis eltörpül azok mellett, amelyekkel a Szatmár Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség foglalkozott 2018-ban. Közel 300 gyanús haláleset, 40 gondatlanságból elkövetett emberölés, 43 szexuális visszaélés. És ez még nem minden.

A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény számszerűsíti a tavalyi évben lezárt ügyeket, s természetesen csoportosítja is ezeket a bűncselekmény jellege szerint. Az első nagyobb kategória a személy ellen elkövetett bűntettek csoportja, ilyenből egészen pontosan 1749 volt 2018-ban. Mint kiderült, az ügyészség 293 gyilkosságot vagy gyanús/erőszakos körülmények között bekövetkezett halálesetet vizsgált ki (ide tartoznak a tisztázatlan körülmények között bekövetkezetett halálesetek is, ezért olyan magas ezen ügyek száma), a gondatlanságból elkövetett emberölések száma pedig eléri a 40-et. Testi sértésről 770 esetben beszélhetünk, magánlaksértésről pedig 56-ban. 10-en szexuális erőszak miatt járulhattak a bíróság elé, 43 személyt pedig szexuális visszaélés (azaz 15-ik életévét be nem töltött kiskorúval folytatott szexuális viszony) miatt vontak felelősségre. Bár ez a szám is döbbenetre adhat okot, az azonban még sokkolóbb, hogy tavaly 4 esetben megrontás miatt járt el az ügyészség, azaz olyan szexuális kapcsolatok okán, melyekben a gyermek még a 13-ik életévét sem töltötte be. Ezzel kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy 2017-ben a szexuális visszaélések száma „még csak” 30 volt, a megrontásoké pedig „csak” 1.
 

A második fő kategória a vagyon elleni bűncselekmények csoportja volt. Ebből tisztán kiderül, hogy megyénkben 2018-ban 3459 ilyen esetben kellett eljárnia az ügyészségnek. Ezek közül kiemelkednek a lopások (841), a rablások (14), a csalások (174) és a rongálások (471). Ami a munkakörben elkövetett bűncselekményeket illeti, ezekből is volt bőven. 89 esetben beszélhetünk hivatali visszaélésről, 9 esetben gondatlan kezelésről, de 17 olyan esetet is regisztráltak 2018-ban, amikor valaki erőszakos magatartást tanúsított. Hatan szerettek volna lekenyerezni valakit kenőpénz segítségével, szintén hatan pedig el is fogadták azt. Két személy ellen befolyással való üzérkedés miatt nyomozott az ügyészség.
 

A társas együttélés szabályaira fittyet hányók sem úszták meg felelősségre vonás nélkül. 134 esetben családelhagyás miatt, 1 esetben uszítás vagy diszkrimináció 16 esetben pedig a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása ellen lépett fel az ügyészség. Öröm az ürömben, hogy gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyeket nem regisztráltak 2018-ban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: