2010-04-01 00:29:54• hírek • Szatmar.ro

Klinikai halál, majd feltámadás

Az „Ágyúsok" 0-2-ről egyenlítettek a Barca ellen, sovány Inter-győzelem.

Szerda este sor került a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek második játéknapjára is, amelyen a két favorit hadi lábon állt Fortunával: hiába dolgozott ki egy sor helyzetet a Barcelona és az Inter, mégis, csak minimális előnyt tudtak szerezni az Arsenal illetve a CSZKA Moszkva ellen. Igaz, a katalánok ezt idegenben tették meg.

Elképesztő iramban kezdett a címvédő Barcelona az Arsenal otthonában, Pep Guardiola csapata negyed órát követően simán vezethetett volna négy góllal, ám a spanyol Almunia csodákat művelt a londoniak kapujában, így védeni tudta Busquets, Ibrahimovic, Messi és Xavi próbálkozásait is. Az első félidő hatalmas Barcelona-fölényben telt, amit remekül jelez két adat: a hazaiak Nasri csavarásával csak a 20. percben veszélyeztettek először, míg fél óra elteltével 12-1 volt a kapu felé tartó lövések száma a vendégek javára. Ami nem csoda, hisz a címvédő játékosai halálos pontossággal passzolgatták a labdát, amennyiben mégis elveszítették a munkaeszközt, akkor gyilkos letámadással bénították meg az Arsenal játékosait. És mintha ez nem lett volna elég baj, Arsene Wenger még a szünet előtt elveszítette két alapemberét, Arsavin és Gallas ugyanis egyaránt megsérült, Eboué és Denilson állt be a helyükre.

A második félidőben ismét viharosan kezdtek a vendégek és ezúttal a gól sem maradt el: a katalánok kezdték a játékrészt, Ibrahimovic kapott egy remek hosszú labdát, Almunia rosszul lépett ki a kapujából, a svéd pedig mesterien emelte át kapust. Mindezt 47 másodperccel a középkezdést követően. A bekapott gól még inkább megzavarta a hazaiakat, az 59. percben pedig Xavi ívelt ismét a védelem mögé, Ibrahimovic pedig ezúttal sem hibázott, keményen bombázta a lasztit a hálóba.


Mennyit ér vajon Fabregas egyenlítő találata? fotó: arsenal.com
Mennyit ér vajon Fabregas egyenlítő találata? fotó: arsenal.com


Ekkor cserére szánta el magát Wenger és talán ő sem sejtette, hogy mekkorát húzott ezzel: a beálló Walcott ugyanis három perccel később lefutotta Maxwellt és szépített. A hazaiaknak maradt még 20 percük az egyenlítésre és ekkor kezdtek el hinni is benne: átvették az irányítást, gyors labdajáratásukkal alaposan megnehezítették a katalán védelem dolgát. Mégis, kellett némi bírói segítség is az egyenlítéshez: Busacca Puyolt látta szabálytalannak egy Fabregas elleni párharc során, minek következtében a védő mehetett zuhanyozni, az „Ágyúsok" mellesleg katalán, sőt Barcelona-nevelésű csapatkapitánya pedig kiegyenlített.

A meccs krónikájához tartozik továbbá, hogy három év után ismét pályára léphetett az Arsenal otthonában Thierry Henry, aki korábban nyolc évig szolgálta a londoniakat. A 77. percben beálló veterán csatárt kezdetben vastaps fogadta, ám idővel némi füttyszó is kísérte labdaérintéseit.

A másik meccs egy eléggé eseménytelen első félidőt hozott, amelyben ugyan az Inter nagy fölényben játszott (a játékrész közepén ez nyomasztóvá is vált), ám nagy helyzet mindössze kettő alakult ki: előbb Pandev, majd Sneijder előtt. A CSZKA Moszkva ezzel szemben beérte azzal, hogy szervezet védekezésével próbálta tartani az eredményt.

A második félidő egy Aldonyin-lökettel kezdődött, ezt követően azonban beindult az Inter-henger. Az olaszok sorra alakították ki nagyobbnál nagyobb helyzeteiket, ám Akinfejev kapuson sem Stankovics, sem Pandev, sem Eto'o, sem Milito nem tudott kifogni. Egészen a 65. percig, amikor is Milito lapos, a bal alsó sarokba tartó lövése ellen már a kapusnak sem volt ellenszere.


Eto'o lábában maradt egy-két gól fotó: .inter.it
Eto'o lábában maradt egy-két gól fotó: .inter.it


Tovább nyomott az Inter, Milito egy alkalommal még Akinfejevet is kicselezte, de Berezuckij a gólvonalról menteni tudott, Sneijder és Stankovics próbálkozásait pedig az oroszok kapusa hatástalanította, így az Inter nem tudta növelni előnyét. Sőt, amennyiben a 87. minutumban Necid jól le tudta volna venni Semberas emelését, a moszkvaiak akár egy döntetlent is kiharcolhattak volna.

Eredmények:
Arsenal - Barcelona 2-2
gólok: Walcott (69.), Fabregas (85., 11-es) illetve Ibrahimovic (46., 59.)

Inter - CSZKA Moszkva 1-0
gól: Milito (65.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: