2008-12-22 16:12:46• hírek • Parajdi Andrea

Megtartották az idei utolsó gyűlést

Hétfőn került sor a Szatmár Megyei Prefektúra ez évi utolsó gyűlésére, ahol az alárendeltsége alá tartozó intézmények vezetői is jelen voltak. A megszokott értékelők helyett, ezúttal Radu Bud prefektus, számolt be az elmúlt év eredményeiről.

A prefektus elmondása szerint, kiváló volt az együttműködés a Prefektúra és az alárendeltségében lévő intézmények között, amelyek elősegítették a sikeres munkavégzést. -Elégedettek lehettünk az intézmények ez évi tevékenységével, hiszen az évértékelőjükből kiderült, hogy idén is sokat dolgoztak a közösségért - magyarázta Bud.

A prefektus arról is tájékoztatta a különböző intézmények vezetőit, hogy sikerült kiírni a Cuza Voda útra tervezett, Prefektusi Hivatal épületére vonatkozó licitet. Mint mondta, ezzel az előrelépéssel most már van rá remény, hogy egy-két éven belül átköltözhetnek majd a Prefektúra kizárólagos épületébe.

A gyűlés keretében Octavian Lazin, alprefektus a jövő évi programról is beszámolt, az intézményvezetőkkel ismertette azokat az időpontokat, amikorra el kell készíteniük tevékenységük legújabb kiértékelését.

Radu Bud prefektus mindenkinek megköszönte az eredményes munkát.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: