2016-05-25 15:31:07• hírek • Szatmár.ro

Megtartotta utolsó rendes havi ülését a Szatmár megyei tanács

A megyei tanácsosok szerda délben utolsó alkalommal ültek össze ebben a felállásban, megvitatni a megye fejlesztésére vonatkozó határozattervezeteket. A viták most elmaradtak, az ülés zárásaként a tanácsi frakciók vezetői megköszönték a kollégáknak a munkát és megköszönték a bizalmat, amit négy évvel ezelőtt a szatmáriak szavaztak meg nekik.

A viták ez alkalommal elmaradtak, a valószínűleg vitát gerjesztő pontok lekerültek a napirendről, így a 12 pontból kilenc ügyében döntöttek a tanácsosok. Megszavazták a megye költségvetésének a módosítását, alakítottak a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér kötségvetésén is. Aktualizálták a megyei személyszállítás útvonalait és szóba került a megye közgazdasági-katonai monográfiájának az elkészítése is.

Az általában vitákban bővelkedő Egyebek pont is nagy nyugalomban telt, a politikai formációk vezetői, a megyei tanácselnök, illetve a tanácselnök-helyettesek mindannyian köszönetet mondtak kollégáiknak a közös munkáért.

Adrian Stef megyei tanácselnök sok sikert kívánt minden megyei tanácsosnak a további munkában, attól függetlenül, hogy ki milyen pozícióban folytatja tovább karrierjét a közigazgatásban.

Tény, hogy a tanácsban valószínűleg nagy változások lesznek a június 5-i helyhatósági választásokat követően, hiszen sok új arc jelent meg a pártok listáin a befutónak tartott helyeken.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: