2019-07-20 10:40:00• hírek • Bede Emőke

Megtalálták a Szamosba esett kisfiú holttestét

A szatmári és a bihari katasztrófavédelem közös kutatásának eredményeképp szombaton, nem sokkal 13 óra után sikerült a felszínre, majd a partra hozni a Szamosba esett fiú élettelen testét - tájékoztatta híroldalunkat az ISU.

Meg nem erősített információk szerint a 13 éves gyerek barátaival a Szamos-parton, egy köves szakaszon játszadozott, amikor is az egyik kőre lépve elvesztette egyensúlyát és beleesett a vízbe. Mivel a többiek közül egyik sem tudott úszni, így az egyetlen opció a 112 tárcsázása maradt. A gyerekek így is tettek, majd a segélyhívás nyomán a katasztrófavédelem egy mentőcsónakos egységgel és egy intenzív terápiás SMURD-rohammentővel is az incidens helyszínére sietett. A csapat sötétedésig kutattott a vízbe esett gyermek után, a bevetés azonban nem hozott eredményt, ezért a mentőcsónakos egység szombaton, pontban 8 órakor ismét a Sárga hídhoz érkezett.


Idő közben riasztották a szomszédos Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség búváros egységét (Szatmárban jelenleg ilyen nincs), mely azonnal reagált a kérésre, és a délelőtt folyamán meg is érkeztek a helyszínre. A beöltözés után a három búvár azonnal alámerült, a közös kutatás pedig hamarosan meghozta tragikus, de várható eredményét: a fiúnak már csak a holttestét sikerült megtalálni.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: