2020-05-28 13:45:54• hírek • Bede Emőke

Megtalálták a 30 ezer euró tulajdonosát

Több napnyi nyomozás után sikerült megtalálni annak a 30 ezer eurónak a jogos tulajdonosát, melyet egy temesvári bevásárlóközpontban elhagyott borítékban találtak.

A rendőrök a biztonsági kamerák felvételei alapján kezdték el keresni a férfit, azonban a nyomozás nem hozott eredményt. Majd eltelt két hét, és egy férfi besétált a temesvári rendőrségre mondván, ő a pénz tulajdonosa, és ezt banki papírokkal is alá tudja támasztani – számol be az eseményről az Opinia Timisoarei híroldal.


A rendőrök természetesen megkérdezték az illetőt, miért nem jelentkezett hamarabb a tetemes összegért, a 60 éves, helybeli férfi azonban egyszerűen csak annyit mondott, nem sietett, mert tudta, hogy a rendőrségen úgyis jó helyen van a pénz.


A férfi egyébként semmit sem vásárolt az üzletben, ezért hogy ne kelljen kivárnia a pénztáraknál feltorlódott sort, a kasszák között próbált meg kijutni. Zsebéből ekkor kiesett a boríték, viszont a férfi nem vette ezt észre, és a mögötte érkező vásárló is csak akkor, amikor a bevásárlókocsijának a kereke megakadt benne. Az üzlet egyik alkalmazottja ezt követően azonnal elindult a tulajdonos keresésére, azonban már nem sikerült megtalálnia a férfit.
 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: