2005-08-01 23:04:56• hírek • Szatmar.ro

Megszűnik a Magyar Szó

Ma jelent meg az utoló  Romániai Magyar Szó – jelentette be Gyarmath János.
„Szeptember elsején lenne 58 éve annak, hogy megszületett a romániai magyarság első és azóta is egyetlen napilapja, a Romániai Magyar Szó. Az évfordulót azonban már nem éri meg, az 1989. december 22-én indított új sorozat 5263. számával ugyanis megszűnik, pontosabban a többségi részvényes mögött álló érdekcsoport megszünteti.”- közölte Gyarmath János főszerkesztő.

A nyomda- és papírkiadások jórészt fedezetlenek, a munkatársak bérüket csak nagy késéssel kapják meg. A lap főszerkesztője pénteken kérdezett rá a lap sorsára, a válasz félreérhetetlen: fel kell számolni a lapot kiadó részvénytársaságot, de még annak előtte le kell állítani a lap megjelenését.

"A döntés nem a miénk, nem a szerkesztőségé, mégcsak a kisrészvényeseké sem. Elvégre a rendszerváltás óta tettük a magunkét, igyekeztünk tudásunk és tehetségünk szerint a legjobb lappal szolgálni, átfogóan tájékoztatni olvasóinkat… Éveken át sikerrel, még akkor is, amikor a hatalom szemében vörös posztó voltunk…
Reméltük: az új helyzetben másképpen viszonyul majd a magyar nyelvű sajtóhoz, a Romániai Magyar Szóhoz. Erre ígéret is elhangzott, méghozzá a legmagasabb szinten. Azzal maradtunk, a romániai magyarság pedig egy lappal kevesebbel" - írja a Romániai Magyar Szó főszerkesztője Gyarmath János.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: