2007-07-17 19:08:38• hírek • István Löchli

Gyermek- bibliahét Egriben

 Idén is nagy sikere van a Gyermek- bibliahétnek a fiatalok körében.
Egriben megkezdődött a már hagyományos Gyermek-bibliahét. Az IKE fiataljai idén is izgalmasabbnál izgalmasabb programokat találtak ki a kicsik számára.
A rendezvényt immár harmadik alkalommal szervezik meg. Egy héten keresztül különböző foglakozásokon vehetnek részt a község kisgyermekei. Az idei évben „Ki az, aki mer” (Dávid története) címmel szervezték meg a programokat, a kisgyermekek kreativitására fektetve a hangsúlyt. A Gyermek- bibliahét során a református egyház fiataljai különböző énekeket és verseket tanítanak a kisgyermekeknek, kézműves munkákat készítenek számukra, amiket persze hazavihetnek szüleiknek. Emellett még számos kreatív program vár a több mint 130 gyermekre.  A rendezvény vasárnap egy óriási tábortűzzel fog befejeződni.
 
Egyébként igen érdekes, hogy habár a Gyermek- bibliahét a Református Egyház fiataljainak szervezésében jött létre, a megjelent kisgyermekek között több más vallású is van, ami jelzi a rendezvény ökomenikus jellegét, és az esemény azon üzenetét, hogy lehet együtt tanulni, szórakozni és hinni. 
 
 
 
 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: