2016-06-02 15:30:55• hírek • Kocsis Zoltán

Megszületett a megállapodás, elindultak a buszok!

Megszületett a megállapodás a Transurban szakszervezete és a vállalat vezetői között. Ennek értelmében ezekben a percekben elindultak a buszok a telephelyről, az alkalmazottak pedig három hónapon belül megkapják a követelt béremelést.

Hajnali 4 órakor kezdődött a spontán sztrájk a Szatmárnémeti tömegközlekedését biztosító vállalat udvarán, aminek következtében 5 órakor ezúttal egyetlen busz sem hagyta el a garázst. A tiltakozás első számú oka, hogy az akalmazottak elégedetlenek, amiért alapfizetésük nem haladja meg a minimálbért. A munkabeszüntetés valamivel 15 órát követően ért véget, így a délutáni váltás megkezdte a munkavégzést, elindultak a buszok.

„Nem hagyhatjuk a szatmáriakat a buszmegállókban várakozni, így elsősorban rájuk való tekintettel délután ismét elkezdtük a munkát és jobb híján elhisszük, amit nekünk ígérnek", erősítette meg a munkabeszüntetés végén a Szatmár.ro érdeklődésére Kiss Róbert szakszervezeti vezető.

Kiss elmondta, a mintegy három órát tanácskozó vezetőségi tanács elfogadta a szakszerevzet 250 lejes fizetésemelési követelését. Ebből 50 lejt most kapnak meg az alkalmazottak, a fennmaradó 200 lejt pedig a következő három hónapon belül. Ehhez módosítani kell a Transurban szerkezeti felépítését, aminek következtében legtöbb 10-12 embernek megszűnik a munkája.

A vezetőségi tanács elfogadta továbbá, hogy a hűségpótlékot ezentúl ne 15 évnyi megszakítás nélküli munkavégzés után kaphassák meg az alkalmazottak, hanem már 10 év után. Jóváhagyták továbbá az egy személyre eső, legtöbb évi 800 lejes gyógykezelési támogatást. A cégvezetők azt is elfogadták, hogy a sofőrök után a jegyárusok is megkapják a 10%-os stresszköltséget - amennyiben ezt a közegészségügyi hivatal speciális mérései is indokoltnak tartják.

Elégedetten nyugtázta a megállapodást Kereskényi Gábor parlameti képviselő is, aki délelőtt több órán keresztül tárgyalt a tüntetőkkel. „Értem a tüntetők elégedetlenségének okait, mégis úgy gondolom, hogy a sztrájknak nem most van itt az ideje. Amint lehetőségem lesz rá, személyesen ülök tárgyalóasztalhoz és teremtünk rendet a közszállításban"- fogalmazott az RMDSZ-es polgármesterjelölt. „Méltatlannak tartom, hogy amikor a PSD-s polgármester lopással vádolta az alkalmazottakat, akkor minden nap itt volt, az elmúlt nyolc hétben viszont, mióta a tárgyalások folynak, egyszer sem jelent meg és még csak meg sem hallgatta a szakszervezet kéréseit" - tette hozzá Kereskényi a helyszínen. „A szatmárnémetiek nap mint nap tapasztalják a közlekedési káoszt a városban, éppen ezért ez a probléma kiemelkedő helyen szerepel a programomban", tette hozzá a képviselő.

„Ne bújjunk most az ujjunk mögé"- fogalmazott Kereskényi a megyei tanács jelenlegi elnökéhez fordulva. „Mindannyian tudjuk, hogy ki hozta a nyakunkra ezt a városvezetőt".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: