2019-12-12 07:55:30• hírek • Blikk.hu

Megszólalt a feljelentőlevél napvilágra kerülése után Mihályi Győző

Napok óta borzolja a kedélyeket a fővárosi Újszínházban Mihályi Győző állítólagos zaklatási ügye.

Mint korábban megírtuk, egy feljelentőlevél szerint a Jászai Mari-díjas színművész évekkel ezelőtt viselkedett erkölcstelenül egy kolléganőjével, Mihályi állítja, ártatlan, a Fővárosi Önkormányzat azonban az ügy kivizsgálását kérte a teátrumtól.


A hvg.hu szerdán megnevezte az egykori ügyelőt, Szántó Pétert, illetve nyilvánosságra hozta teljes egészében az általa benyújtott levelet, amelyben a férfi – folyosói pletykákra hivatkozva – kérte az állítólagos molesztálás kivizsgálását, mondván, a közelmúltban politikai háborúvá fajult a Katona József Színházban Gothár Péter rendező ügye.
 

A botrányt kiváltó levélből elsőként a Blikknek idézett hétfőn Mihályi Győző, hozzátéve: szerinte egy sértett ember rágalmairól van szó, akivel szakmai konfliktusai voltak. A színész állítja, nincs miért bocsánatot kérnie, mert ártatlan. Az egykori ügyelő úgy nyilatkozott, három éve kereste a biztonságos fórumot, ahol a környezetében történt lehetséges zaklatásról beszélhet, bár elismeri, az eseményeket színházi szóbeszédekből rakta össze, és bizonyítékai nincsenek.
 

„Azt hazudtuk magunknak, hogy nem a mi dolgunk, nem a mi feladatunk. Gyávaságunkat talán azzal (is) magyaráztuk, hogy nem voltunk ott, nem tudjuk, mi és hogyan történt pontosan. Így lettünk mindannyian tettestársak” – írta Szántó, kiemelve, a teátrumban mindenki tudta, hogy a kolléganő Dörner György igazgatóhoz fordult, de ezt a napokban közleményben cáfolta a színház.
 

Úgy tudjuk, sem a társulati ülésen, sem azóta nem jelezte senki, hogy bármikor bárki is zaklatta volna. Megkerestük Mihályi Győzőt, aki szerint őt erősíti a levél.
 

– Örülök, hogy nyilvánosságra került a „feljelentőlevél”, hiszen nagyjából arról szól: „nem állítom, hogy azt állítom”. Szántó Péter saját magát cáfolja meg. Valójában nem vagyok ideges, mert egyrészt nem követtem el semmi erkölcstelenséget, másrészt maga a feljelentőlevél tisztáz engem – mondta a Blikknek a Jászai Mari-díjas színművész, hozzátéve, a hivatalos vizsgálat lezárultáig már nem szeretne többet mondani.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: