2010-05-05 17:46:32• hírek • Szatmár.ro

Megszervezik a Kölcsey Napokat

Színes programok kerülnek megrendezésre az idei Kölcsey Napok keretében. Számos kulturális, szórakoztató és sport programmal készülnek az iskola diákjai és tanárai.

Az idei rendezvényt a főgimnázium tanári kara és a KÖFEDISZ közösen szervezi. Az ünnepélyes megnyitóra május 25-én, kedden kerül sor a főgimnázium udvarán, a nagyszünetben. „Rengeteg színes foglalkozás és program várja idén is az iskola közösségét, a rendezvényekre pedig a megnyitót követően délutánonként kerül sor" - tájékoztatta portálunkat Pataki Enikő magyartanár.

A keddi megnyitót követően, a tanítás után rajz-, fotó- és öko-kiállítást rendeznek az iskolaépületben, ugyanezen a napon pedig játékos műveltségi vetélkedőt is rendeznek Hétpróba címmel.

A szerdai napon a testmozgásé a főszerep: különböző sportágakban mérhetik össze az ügyességüket a tanulók, tanár-diák és szülő-diák labdarúgó- és kosárlabda mérkőzéseket is szerveznek. A délután folyamán ugyanakkor kézműves-foglalkozások és karaoké is várja a diákokat.

A csütörtök a végzősök napja: vidám búcsúztatót szerveznek a tizenkettedikesek számára, a nap pedig bulival zárul az iskolaudvaron. A Kölcsey Napok május 28-án nyílt nappal és diákgálával zárul.


Tavaly nagy siker volt az aszfaltrajz-verseny
Tavaly nagy siker volt az aszfaltrajz-verseny


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: