2008-11-24 10:01:35• hírek • Szatmár.ro

Megszerezte első hazai győzelmét

Az eddigi leggyengébb hazai teljesítményével is megszerezte első hazai győzelmét az élvonalban a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda együttese, amely 14 ponttal verte a Rapidot.

A szatmáriak simán hozták az első negyedet, a vendégek csupán öt perc után dobták első kosarukat, és a végül csak hatot értek el. A második negyedben aztán a bukaresti együttes hét pontra megküzelítette a VSK-t, amely harmadik tíz percben nagyon visszaesett, és a végén dobott kosárral már a Rapid vezetett egy ponttal, a zárónegyed előtt.

Ekkor szerencsére a fővárosiaknál következett be egy hullámvölgy, a VSK játéka is némileg feljavult, így végül biztosan meglett a hazai győzelem. Azt Dan Fleşeriu edző is elismerte, hogy rossz játékkal érték el a sikert. „Korábban három hazai meccsen is jól játszottunk, de akkor mindig kikaptunk. Most nem ment a játék már az elejétől kezdve, rengeteget rontottak a lányok, de nyertünk, és végül is ez számít.

Graham egész héten beteg volt, úgy volt, hogy nem is tud pályára lépni, de végül vállalta a játékot, és az utolsó negyedben ponterős is volt" - nyilatkozta a szatmáriak edzője. A osztály, 8. forduló: Szatmárnémeti VSK-Bukaresti Rapid 67:53 (15:6, 14:16, 10:18, 28:13). A szatmári pontszerzők: Graham 20, Czukor 16, Drăgoescu 12, Pricop 10, Urse 7, Nemeş 2.

További eredmények: Alexandriai BC Teleorman-Aradi BC ICIM 80:72, Sepsiszentgyörgyi LMK Sepsi BC-Craiovai CSM 83:74, Sportul Studenţesc-Bukaresti Olimpia 63:61, Nagyváradi CSM-Govorai CET 73:70, Kolozsvári U Trustul CRE-Iaşi-i CS Naţional 92:48, Gyulafehérvári CSU LPS-Târgoviştei BC MCM 36:109.

A következő forduló (november 29.): Craiova-Szatmárnémeti, Govora-Alexandria, Iaşi-Nagyvárad, Târgovişte-Kolozsvár, Olimpia-Gyulafehérvár, Rapid-Sportul Studenţesc, Arad-Sepsiszentgyörgy.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: