2013-03-11 15:41:35• hírek • MTI

Megszentelődés ideje a nagyböjt

"Az újjászületés és megszentelődés valósága is láthatóvá válik a hívő életében" - hangzott el a Mária Légió március 8-9-én tartott találkozóján.

Százhuszonöt légiós vett részt a Mária Légió "Keresztények Segítsége" Régiája pénteken és szombaton, a Szent Alajos Konviktusban zajlott lelki programján. A XXV. Régia ülést is magába foglaló rendezvényre ötvenen érkeztek Nagykárolyból, öten Tasnádról, hárman Tasnádszántóról, öten Nagyváradról, négyen Nagybányáról, nyolcan Sárközről, ötvenen pedig Szatmárnémetiből.

Már pénteken, a bevezető imák és rózsafüzér imádság után szentmisén vettek részt, melyet Ft. Láng Pál lelki vezető celebrált, este pedig keresztúti ájtatosságot végeztek. Szombaton reggel, a szentmise után vetítésen tekintették át az elmúlt év történéseit, majd Ft. Gyenge Béla a nagyváradi Szent József egyházközösség plébánosa tartott elmélkedéseket.

Ezekben, a nagyböjti idő kapcsán a megszentelődés lehetőségére irányította a hallgatóság figyelmét: "Szent ez az idő mindannyiunk számára, de csak akkor, ha Istennek adjuk, elhúzódva a világtól, többet elmélkedve Jézus szenvedéseiről, keresztjéről, haláláról. Ehhez képeznünk kell önmagunkat, hogy ne a testünk irányítson, hanem a lelkünk. Ebben a folyamatban számíthatunk Isten kegyelmére, amely az embert belsőleg megszenteli, és Isten fogadott gyermekévé teszi. A Szentlélek működése által, Krisztushoz hasonlóvá formálódunk, megújulunk, képessé válunk arra, hogy meghaljunk a bűnnek, és az igazságnak éljünk."

Újjászületés: "Miután az ember megtér az Isten nélküli életből, a megújult élet a Krisztusban való újjászületéssel kezdődik. A megszentelődés a hívő ember Krisztus képére való formálódásának folyamata. A hívőben, a Szentlélek működésére kiábrázolódik Krisztus jelleme, lelkülete. Megvalósul benne az az ember, akit az Atya a teremtéskor eltervezett. A Lélek gyümölcsöket terem benne: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Hisszük, hogy az újjászületés és megszentelődés valósága is láthatóvá válik a hívő életében. E folyamatban a hívő felismeri a régi élete szerint való testi gondolkodását és magatartását, vagyis bűneit, és szabad döntése alapján, ezektől Krisztus által megtisztul, és hit által elkezd helyette lélekben élni. Engedi, hogy ezentúl a Szentlélek működése által Jézus Krisztus gondolkodása és magatartása valósuljon meg életében."

Találkoztak a Mária Légió tagjai

Ft. Gyenge Béla kiemelte, a megszentelődés nem egyenlő a fellángoló érzésekkel: "Járhat érzelmekkel, de sokkal több annál, mint egyszeri fellángolás. Ez egy folyamat, melynek csúcsa, teljessége a Mennyei Atya akaratával való teljes azonosulás. A szeretet tökéletes megélésével valósulhat meg, amire csak a Szentlélek képes bennünk. A megszentelődést tehát Isten hajtja végre bennünk. Mi szüntelen Krisztusra tekintsünk és Őt a mi személyes megváltónkként kövessük."

A két elmélkedés mellett a nap lehetőséget adott még a rózsafüzér imádkozására, a Salve Regina közös éneklésére, a Regia ülés megtartására a beszámolókkal, Catena-val. A résztvevők délután, a befejező imák után tértek haza.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: