2009-08-09 14:25:46• hírek • MTI

Megszenesedett koponyák

Egy törökországi ásatás során négyezer éves emberi csontvázakra bukkantak régészek, amelyek közül néhányban agymaradványok is voltak. A négy ember közül kettő valószínűleg gyermek volt.

Az agyak feltehetően egy tűzeset során szenesedtek meg, ily módon tartósítva a maradványokat - magyarázta Nejat Bilgen, a Dumlupinar Egyetem régészeti tanszékének vezetője. 

Több éve folynak ásatások a török Kütahya város melletti Seyitömer-völgy halomsírjában. Bilgen szerint ritkán kerül elő emberi agy az ásatások során. Kollégáival úgy vélik, hogy i. e. 1800 körül a bronzkorban földrengés történhetett itt. Tavaly ugyanis szétesett és elégett tetőgerendákat találtak.

A domb körül mindenütt elégett rétegekre leltek. Az elégett csontvázak, amelyeket egy kamrában találtak most, valószínűleg olyan emberektől származnak, akiknek nem sikerült időben kijutniuk - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása. 

A halom alatt állítólag tizenötmillió tonna szén hever, amelyet a terület tulajdonosa, a Seyitömer lignitvállalat ki akar bányászni. Ezért a régészeti kincsek megmentéséért 2006-ban egy ötéves kutatási projekt indult.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: