2013-05-13 14:31:23• hírek • MTI

Mégsem volt halálos beteg...

Halálos betegnek nyilvánítottak tévesen egy férfit az Egyesült Államokban, amiért végül mintegy 60 ezer dollár kártérítést kapott.

A hetvenes éveiben járó Mark Templin látás- és beszédzavarra, memóriagondra és fejfájásra panaszkodva ment el még 2009-ben a montanai Fort Harrison kórházába, ahol a vizsgálatok után közölték vele, hogy halálos agydaganat támadta meg, és csak hónapjai vannak hátra.

A férfi eladta teherautóját, megtartotta utolsó születésnapi ünnepségét, kifizette előre a temetését és megfordult benne, hogy öngyilkos lesz. Mindeközben kétfajta gyógyszert is szedettek vele, hogy valamennyire meghosszabbítsák életét, és az állami egészségügy még gondozót is küldött hozzá, olyat, aki halálos betegek lelkén könnyít.

Templin azonban egyre jobban lett. Visszatért a kórházba újabb vizsgálatokra, amelyek kiderítették, hogy egyáltalán nincs agytumora, rosszulléteit pár kisebb agyvérzés okozta.

A férfi ezek után pert indított, amelyet a minap meg is nyert. A bíróság megjegyezte, hogy nagyon nehéz pénzben kifejezni azt a lelki megpróbáltatást, amelyen Templin átment, de végül napi 500 dollárban határozta meg a félrediagnosztizálás utáni időszakra járó összeget, napi 300-ban pedig a későbbit. A bíró kötelezte a kórházat a születésnapi ünnepség és a temetés költségeinek megtérítésére, Templin így összesen 59 ezer 820 dollárt kap - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: